Első harmad

A lengyelek elleni találkozóhoz képest mintha kicserélték volna a magyar válogatottat, ennek megfelelően irányította is a játékot az első harmad kezdetén. Gólnak azonban mégis az olaszok örülhettek a 8. perc kezdetén, miután Michele Marchetti remek kontratámadás után belőtte a korongot Bálizs Bence kapujába. 

Kétségbe azonban ettől senki sem esett, a csapat folytatta a remek játékot, aminek a 11. percben meg is lett az eredménye. Emberhátrányban Bartalis István passzolt a kapuval majdnem egy vonalban helyezkedő Sebők Balázshoz, aki középre lőtt, Magosi Bálint pedig közelről nem hibázott.

Egy perc sem telt el, máris a magyar válogatottnál volt az előnyt: Erdély Csanád balról passzolta be a korongot a vele egy vonalban érkező Sárpátki Tamásnak, aki még eggyel tovább adta, hogy az alapvonal felé háttal korcsolyázó Andrew Sarauer élesen a kapuba lőjjön. 

Az olaszoknak megvolt a lehetőségük a gyors válaszra, miután Bartalist kiküldték a büntetőpadra, de a védelem és Bálizs is remekül dolgozott. A folytatásban az ellenfél továbbra is kontratámadásokból veszélyeztett, miközben helyzetek sora adódott a mieink előtt is, de a játékrészben újabb találat már nem esett. 

Második harmad

Magyar szempontból nem kezdődött jól a második harmad, miután az olaszok a kapunk elé bekorcsolyázva, szép összjáték után, Luca Frigo révén kiegyenlítettek.

Bár mindkét oldalon akadtak helyzetek – a mieinktől Nagy és Erdély lövését is bravúrral védte Vallini, Bálizs pedig az egyik lehetőségnél már csak a mamuttal tudta elzárni a korong útját a kapunkhoz – alapvetően a mezőnyben folyt a küzdelem.

Miután újabb találat nem született, az utolsó húsz perc előtt 2–2-re állt a meccs.

Harmadik harmad

A harmadik harmadban folytatódott a küzdelem a mezőnyben. Az adok-kapok alatt Terbócs, majd Benk András előtt adódott nagyobb helyzet, utóbbi fordulatból lőtte el a korongot a kapu előtt, de a kapus védett. 

A hajrára fordulva nem nagyon akart eldőlni a meccs, mígnem az 55. percben Sebők lendületesen a kapu mögé korcsolyázva, erőszakosan elvitte ellenfele elől a korongot, majd középre passzolt az érkező Magosinak, aki közelről nem hibázott.

Ez felszabadultá tette a csapatot, olyannyira, hogy Kevin Wehrs a kék vonalról vállalkozott életerős lövésre – ő is nehezen hitte el, mekkora bombagólt szerzett. Az olaszok még lehozták a kapusukat, de ez csak arra volt jó, hogy a védekező harmadban korongot szerző Erdély Csanád üres kapus góllal állítsa be az 5–2-es végeredményt.

Jarmo Tolvanen, a válogatott szövetségi kapitánya: Az első harmadban sokat korcsolyáztunk, de hollywoodi hokit játszottunk, akárcsak az olaszok… Szerencsésnek éreztem, hogy vezettünk az első harmad után, a másodiktól jobb volt az egyensúlyunk, türelmesebbek is lettünk. A semleges harmadbeli játékunknak még javulnia kell, de az első csatárunk máris hamarabb visszazárt. Minden a védekező harmadbeli játékkal kezdődik, szeretnénk aktívan védekezni, de mégsem túlzóan – ebben is fejlődünk.

Clayton Beddoes, az olaszok szövetségi kapitánya: A gólkülönbség túlzó, de ez történik, ha öt perccel a vége előtt egygólos hátrányban vagy és kockáztatsz. A hokiban megesik, hogy ilyenkor hirtelen három lesz a különbség. Néhány hibától eltekintve nagyon elégedett vagyok a versenyszellemünkkel, a lelkesedésünkkel és a kispadon tapasztalt reakcióinkkal. Kétszer is betaláltunk, stabilak voltunk, a hangulat is kiváló volt a magyar szurkolóknak köszönhetően. Jó meccset játszottunk a magyarokkal. 

A mérkőzés részletes statisztikája

Forrás: jegkorongszovetseg.hu
Kép: nso.hu

Négy nemzet tornája

2017. november 10., péntek
15:30 Japán - Olaszország 2-1 (0-0, 2-0, 0-1)
19:00 Magyarország - Lengyelország 1-4 (0-1, 1-2, 0-1)

2017. november 11., szombat
15.30 Lengyelország - Japán 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)
19.00 Magyarország - Olaszország 5-2 (2-1, 0-1, 3-0)

2017. november 12.,  vasárnap
14.30 Lengyelország - Olaszország
18.00 Magyarország - Japán

A magyar válogatott kerete

Kapusok
Bálizs Bence (MAC Budapest)
Duschek Dávid (DAB)
Rajna Miklós (Fehérvár AV19)

Hátvédek
Jesse Dudás (MAC)
Garát Zsombor (MAC)
Kovács Bronson Zoltán (MAC)
Pozsgai Tamás (MAC)
Kiss Dániel (Újpest)
Varga Arnold (Újpest)
Stipsicz Bence (Fehérvár)
Szabó Dániel (Fehérvár)
Kevin Wehrs (TWK Innsbruck, osztrák)

Csatárok
Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék)
Pavuk Attila (DVTK Jegesmedvék)
Vas János (DVTK Jegesmedvék)
Bartalis István (Schwenninger Wild Wings)
Benk András (Újpest)
Christopher Bodó (Lausitzer Füchse)
Keegan Dansereau (MAC)
Nagy Krisztián (MAC)
Terbócs István (MAC)
Erdély Csanád (Fehérvár)
Hári János (Fehérvár)
Sárpátki Tamás (Fehérvár)
Vincze Péter (Fehérvár)
Andrew Sarauer (Villach)
Sebők Balázs (KalPa, finn)