Ezt a szervezőknek kell biztosítani, ennek ellenőrzését pedig a játékvezetők végzik, akik nézők jelenlétében nem fogják engedélyezni a találkozók lejátszását. A rendelkezés természetesen a DVTK FUX női röplabda csapatának mérkőzéseit is érinti. A határozat visszavonásig érvényes!

Hivatalos tájékoztatás

A Magyar Röplabda Szövetség 2020. március 11-től – a COVID-19 koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében, a Magyar Kormány 40/2020. (III. 11.) számú Kormányrendelete alapján – felnőtt és utánpótlás bajnokságaiban, illetve az általa szervezett egyéb sportrendezvényein további intézkedésig a következőket rendeli el:

  1. Minden felnőtt és utánpótlás bajnoki vagy egyéb MRSZ által szervezett mérkőzést zárt kapuk mögött kell lebonyolítani, azaz a mérkőzésen kizárólag a sportolók, a szakmai stábok, valamint a hivatalos személyek (rendezők, szövetségi ellenőr, játékvezetők, vonalbírók, játékvezető ellenőr, jegyzőkönyvvezető, hivatalos statisztikus), illetve a mérkőzés közvetlen lebonyolításához szükséges személyek (eredményjelző kezelője, hangosítás kezelője, speaker, takarító, műszaki ügyeletes, biztonsági szolgálat, orvosi ügyelet, labdaszedők, pályatörlők stb.)  lehetnek jelen. Minden más a rendezvény közvetlen lebonyolításához nem szükséges személyt (nézők, újságírók, entertainment személyzet stb.) a rendező sportszervezet kötelessége a rendezvénytől távol tartani, ezen személyek a mérkőzés helyszínére sem léphetnek be.
  2. A rendezők és a mérkőzéseken résztvevőket kérjük, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a higiéniai szabályok betartására, valamint tartózkodjanak minden olyan testi érintkezéstől, amellyel növelik a fertőzés vétlen tovább terjesztésének kockázatát (pl. kézfogás, ölelkezés stb.) Ez alapján a mérkőzés protokollban közvetlen érintkezéssel járó elemeket (játékosok-, játékvezetők-, stábtagok-, egyéb hivatalos személyek kézfogása) határozatlan időre felfüggesztjük!
  3. Az MRSZ felhívja a mérkőzéseken közreműködő játékvezetők figyelmét, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a fenti két pont betartására. Amennyiben illetéktelen személyeket vesznek észre (pl. nézők), a rendezőkön keresztül hívják fel a figyelmét a távozásra. Amennyiben a rendezőség nem távolítja el ezen személyeket (vagy nem tudja), a mérkőzést meg kell szakítani, az esemény(ek)ről a Versenybizottságnak jelentést kell küldeni.
  4. Bármely mérkőzésen a TV közvetítések, valamit az internetes és egyéb közvetítések (live-stream, helyi televízió stb.) előzetes engedélyhez kötöttek, melyeket az MRSZ Versenybizottsága bírál el. Az ezekhez szükséges stáb és a mérkőzés megrendezésben érintettek száma nem haladhatja meg a 100 főt!

Fentiek a kihirdetés időpontjától, visszavonásig érvényesek!

Budapest, 2020. március 11.

Tisztelettel,
Ludvig Zsolt
Magyar Röplabda Szövetség
Főtitkár