- Azt gondolom, hogy első nekifutásra remekül sikerült a tábor.- mondta Strenk Hunor -  Ami a legfontosabb, a gyerekek jól érezték magukat, a fiatalabbaknál szemmel látható volt a fejlődés. A jégkorongban, ugyanúgy, mint bármely más sportban, egyre nagyobb szerepet kap az egyéni képzés. A befektetett plusz órák nélkül már szinte lehetetlen eljutni a legmagasabb szintre. Ebben próbálunk mi segítséget nyújtani a fiatal sportolók számára. Külön öröm, hogy két profi játékos is csatlakozott hozzánk. A gyerekeknek mindig nagy élmény, ha felnőtt játékosokkal edzhetnek együtt. Ezen a megkezdett úton szeretnénk tovább haladni és a későbbiekben rendszeressé tenni az ilyen táborokat, extra foglalkozásokat.

- Nagy öröm számomra, hogy ilyen jól sikerült az első táborunk. - vette át a szót Rusznyák Szilárd -  A játékosok egytől egyig partnerek voltak abban, hogy minél többet tudjanak fejlődni az öt nap alatt és minden tanácsot megfogadtak ennek érdekében. Azt gondolom, hogy az edzői stáb is nagyon jól össze tudott dolgozni, ami nem csoda, mert szinte gyerekkorunk óta ismerjük egymást, így megvan az összhang.

(A képen a tábor edzői stábja balról jobbra; Galanisz Nikandrosz, Strenk Hunor, Rusznyák Szilárd, Orosz Szilveszter, Magosi Bálint)