A DVTK - DVSC mrékőzés előtt gyászszünettel emlékezünk rá, a klub a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Irodával együtt a következő napokban közös megemlékezést fog tartani, amelynek részleteiről hamarosan beszámolunk. 

Tatár György Miskolcon született 1952-ben, és itt kötelezte el magát örökre a labdarúgás iránt. Gyerekként a stadiontól 500 méterre laktak, az apja rendező volt a klubnál, így nagyon hamar megismerkedett a diósgyőri közeggel. 1964-ben lett a klub játékosa.

A katonai szolgálat alatt a miskolci Honvéd Papp József SE gárdáját erősítette a kitűnő középpályás. Ennek letöltése után nem sokkal az NB I.-ben is bemutatkozott 1973. szeptember 4-én a DVTK - Ferencváros mérkőzésen. Az ifjú titán Kiss Tibort váltotta a pályán.

„A Ferencváros, a régi nagy Fradi ellen játszottam első NB I-es meccsemet. Preiner Kálmán félidőben küldött be, azzal, hogy nekem kell fognom Albert Flórit. A nagy igyekezetben rögtön fölrúgtam, ráadásul még rá is estem. Nem is hagyta szó nélkül! - Szállj le rólam öcsi, förmedt rám - mert nyakon talállak csapni!
Iszonyú zavarban voltam, alig mertem ezután a közelébe menni. Ki is kaptunk 4-1-re, de mondom, az egy nagyszerű Ferencváros volt, Branikovics Lacival, Páncsics Mikivel, Szűcs Lajossal, Juhász Pistával.”
(Posch Ede: Félistenek - Tatár György: Tatár, akivel mindig történik valami, 223.)

Tatár bemutatkozása idején nem úgy alakultak a csapat eredményei, ahogy szerették volna - a Ferencváros ellen 1-4, az Újpesti Dózsa ellen 0-7 -, ez azonban nem vette el a kedvét. Sőt, még az sem, hogy az idény végén a másodosztályban találták magukat Preiner Kálmán tanítványai.
A fáradhatatlan középpályás az NB I./B-ben bejátszotta magát a csapatba és mivel a hosszú bajnokság végén bajnoki címet ünnepelhetett a vasgyári együttes, a fiatal játékos ismét élvonalbeli labdarúgónak vallhatta magát.

Gyakorlatilag ezzel a feljutással kezdődött a DVTK aranykora, melyben tevékeny részt vett Tatár György is. A következő években Szabó Géza irányításával sikert sikerre halmozott a csapat.
1977-ben sporttörténelmet írt a vasgyári gárda a Magyar Népköztársaság Kupában. Ebben az évben érdekes volt a lebonyolítási rendszer az MNK-ban. A négy közé jutott csapatok három nap alatt megmérkőztek egymással. A DVTK először az Újpesti Dózsa ellen győzött Gyöngyösön (4-1, az első gólt Tatár szerezte), majd vereséget szenvedett a Ferencváros ellen (0-3) Egerben. Az eredmények azonban úgy alakultak, hogy a Vasas elleni utolsó találkozó döntött a kupagyőztes kilétéről.

Az MLSZ úgy döntött, hogy a kupát nem viszi el a Hatvanban sorra kerülő mérkőzésre - a Vasasnak egy döntetlen is elég lett volna a kupa megnyerésére -, majd a fővárosban átadják az angyalföldieknek azt és a hozzá tartozó aranyérmeket. Azonban a diósgyőriek ezt nem így gondolták, mert egy késői góllal megszerezték a győzelmet - és a kupát.

„A találkozó a 85. percben dőlt el. Ekkor nagy tömörülés támadt a Vasas ötösén, Tatár több piros-kék védővel küzdött a labdáért sikerrel és a DVTK középpályása közvetlen közelről a tehetetlen Mészáros, mellett megszerezte a kupa sorsát eldöntő egyetlen gólt. 1-0”
(Népsport - 1977. június 19.)

A kupagyőzelem utáni idényben Tatár 11 gólt szerzett a bajnokságban, a csapat pedig a hatodik helyen végzett. Ez volt minden idők második legjobb bajnoki helyezése. A kezdetekről és az akkori helyzetről készített egy hosszabb riportot az Észak-Magyarország napilap a középpályással.

„- Nehezen tudott bekerülni az első csapatba. Miért?
- Sok jó játékos volt akkoriban Diósgyőrött, nem ment könnyen a beilleszkedés. Meg kell szokni a környezetet, ehhez pedig idő szükséges. Mindenkinek bizonyos kifutási idő kell, s a társaknak is el kell fogadni az embert.
- Az Ön esetében ez nehezen ment?
Kortyolt egyet az üdítőből, aztán mosolyogva felelte:
- Hát, nem volt könnyű... Az kevés, hogy csak az edző bízzon az emberben, a társak nélkül képtelenség gyökeret verni a csapatban. Nekem két év kellett, hogy elfogadjanak.
- Most már érzi a társak részéről megnyilvánuló bizalmat?
- Igen, s ez nagyon jó dolog. Merek vállalkozni, nem kell attól tartani, ha nem sikerül valami, megkapom a magamét. A többiek is tisztában vannak vele, hogy jót akarok. Persze, elég hirtelen természetű ember vagyok, s néha elragad a hév.
- Szeret gólt rúgni?
- Imádok! A szurkolók is mindent megbocsátanak azért, ha az ember fontos gólt szerez. Mámorító érzés, amikor a labda megpihen az ellenfél hálójában. A mérkőzéseken szinte szuggerálom magam: gólt kellene rúgni!
- Zavarja a közönség viselkedése?
- Eleinte igen, most már megszoktam.
Tatár Gyuri rövid idő alatt népszerű ember lett.
- Milyen érzés?
- A túlzott bizalmaskodást nem szeretem, egyébként örülök neki.
Az elmúlt bajnokságban Tatár nemcsak góljaival keltett feltűnést, hanem harcos, erőtől duzzadó, csupaszív játékával is. Többek között ezért hívták meg a B-válogatottba.”
(Észak-Magyarország - 1978. augusztus 11.)

És ez még messze nem volt a csúcs! Az 1978/1979-es idényben bronzérmet szerzett a DVTK az NB I.-ben. Óriási volt a boldogság Miskolcon! A következő őszön ennek köszönhetően rengeteg feladat várt a csapatra és a játékosokra. A-válogatott, olimpiai válogatott, UEFA-kupa, bajnokság, MNK.
1978. szeptember 20-án, Helsinkiben mutatkozott be a diósgyőriek kedvence az A-válogatottban egy Finnország elleni Eb-selejtezőn (1-2). A következő években rendszeresen meghívást kapott a nemzeti tizenegybe.

„Tatár György, a DVTK válogatott és olimpiai válogatott középpályása, amikor interjúnkat készítettük vele, még a felkészülés kilométereit rótta társaival együtt. Először Dunavarsányban, az OTSH edzőtáborában, majd Hajdúszoboszlón töltött el szorgalmas munkával egy-egy hetet az előző bajnokságban harmadik helyezést elért együttes. Később Diósgyőrben folytatódtak az edzések, aztán nemzetközi mérkőzésekre, külföldi útra is sor került.
- Megismételhető a harmadik helyezés?
- Nehéz lesz - állítja Tatár.
- Ősszel három fronton kell helytállnunk. A legfontosabb az olimpiai selejtező, szerintem még ebben az évben eldől, hogy Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország csapata közül melyik nemzet képviselői lesznek ott Moszkvában, pedig még 1980-ban is lesz találkozó. Aztán az UEFA Kupa. Újabb nemzetközi erőfelmérők a csapat számára, amelyben feltétlenül bizonyítani szeretnénk. A Rapidot nem ismerjük, az egyesület majd biztosan beszerzi az ellenfélről a szükséges információkat. Én azt hallottam, hogy két nagyszerű szélsőjük és egy kiváló beállósuk van, ők a legjobbak a csapatban. A beállós középpályás-szerűen játszik, őrá majd az első mérkőzésen nagyon kell vigyáznunk. A bajnokság szerintem ismét a budapesti csapatok háziversenyét hozhatja, én elégedett lennék, ha az első öt között tudnánk végezni."
(Labdarúgás - 1979. augusztus, 9.)

A bajnokságban a mezőny második felében végeztek - Tatár azonban 13 gólt szerzett, egyéni rekordot ért el -, az olimpiai csapat nem jutott ki az olimpiára, az UEFA-kupában viszont jól szerepelt a csapat, és az MNK-ban is bejutott a döntőbe, ahol ismét a Vasassal került szembe. A Veszprémben megrendezett döntőben végig jobban játszott a DVTK és legyőzte a fővárosi piros-kékeket 3-1-re.

Tatár az olimpiai válogatottban is megmutatta a tudását. Nem rajta és nem a diósgyőrieken múlott a csapat kudarca. Szó szerint hazai pályán, Diósgyőrben, csordultig telt lelátók előtt Lengyelország és Csehszlovákia ellen is betalált Tatár György. A sorsdöntő csehszlovákok elleni prágai találkozón azonban érthetetlen módon a győztes miskolci csapatból csak négyen játszottak. Azon a mérkőzésen egy döntetlen is elég lett volna, és a magyar együttes utazik a moszkvai olimpiára. Északi szomszédaink nyertek (3-2, Tatár oda-vissza gólt lőtt a csehszlovákoknak) és az olimpiai aranyérmet is megszerezték pár hónappal később...

A következő idényben (1980/1981) újra bejutott a csapat az MNK döntőbe Szegeden (az Újpest elleni elődöntőben ismét Tatár szerezte az első gólt), ám harmadszorra nem sikerült legyőzni az angyalföldi gárdát (0-1).

Tatár György még három szezont játszott piros-fehérben, majd a Castellon játékosa lett, a spanyol másodosztályba igazolt, végül onnan is vonult vissza.

Tatár a diósgyőri futball legendája. Pályafutása során szerepelt az A-válogatottban (11 mérkőzésen, 5 gól), az olimpiai válogatottban (8 mérkőzésen, 3 gól), a B-válogatottban, az ifjúsági válogatottban. A DVTK együttesében végigjárta a "szamárlétrát". Az NB I.-ben 247 mérkőzésen 51 gólt szerzett, az NB II.-ben 26 találkozón 2 gólt ért el. Bajnoki bronzérmes (1978/1979), kupagyőztes (1976/1977, 1979/1980), az NB I./B bajnoka (1973/1974), a csapat házi gólkirálya (1977/1978, 11 gól; 1978/1979, 9 gól; 1979/1980, 13 gól) három alkalommal.

Visszavonulását követően butikot, majd sörözőt vezetetett, a közelmúltban pedig visszatért a labdarúgáshoz és a DVTK-hoz, az akadémián vállalt játékosmegfigyelői feladatot. 

A közelmúltban súlyos betegséggel kórházba került, majd szombaton hajnalban az egyik legnagyobb diósgyőri legenda távozott közülünk.

Emlékét örökké megőrizzük, a DVTK - DVSC mérkőzésen pedig gyászszünettel tisztelgünk előtte.