Junior E fiúk között két versenyzőnk is indult, Müller Dávid és Szabó Barnabás. 777 méteren mindketten a B döntőbe jutottak, ahol Barni a 2., Dávid a 3. helyet szerezte meg. 333 méteren Dávid a selejtező futamból nem jutott tovább, a 11. helyen végzett. Barni a selejtezőt elrontotta, így nem sikerült továbbjutó helyen célba érnie. Legjobb harmadik idővel rajthoz állhatott az elődöntőben, jó korcsolyázással pedig bejutott a döntőbe. A 4-es pozícióból egy rosszul sikerült rajttal nem tudott előzni, így a negyedik helyen zárt a favorit távon. 500 méteren Dávid hasonlóan teljesített, mint a rövidtávon, de egy pozíciót javítva a 10. helyen végzett. Összetettben is a 10. helyen sikerült zárnia. Barni a selejtezőből könnyedén jutott az elődöntőbe, ahol a továbbjutást érő helyről esett. Gyorsan folytatta a távot, de behozhatatlan hátrányt szedett össze, így csak a B döntőben állhatott rajthoz. Itt a 2. lett és összetettben a 6. pozícióban zárt.

Junior D fiúk között Fedor András egyik távon sem jutott tovább a selejtezőből. Helyosztókon szerzett eredménye alapján a 21. helyen zárt.

Junior A hölgyek között Bodnár Emma képviselte a DVTK-t, és az Utánpótlás Bajnokságon elért összetett bronzérme után itt is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Junior A férfiaknál Talpas Vilmos volt az egyedüli versenyzőnk. Vili az 1000 méter döntőjében végig az leghátsó pozícióban korcsolyázott, de elkezdte előkészíteni az előzését, amit az utolsó kanyarból kijőve megpróbált végrehajtani még a célvonal előtt. Szemre nem lehetett megmondani melyik versenyző volt előrébb, de a short track versenyeken ez nem jelent problémát, mivel célfotó rendszerrel ezred másodperc pontossággal meglehet adni az elért időeredményt. Ebben a futamban is a célfotó döntött Vili javára, méghozzá 8 ezred másodperccel! Ez a pici előny sokat jelentett, mert körbeveréssel Vili lett az összetett 2. helyezettje.

A hétvége rengeteg tapasztalatot adott, de a legérdekesebb Emmának és Vilinek lehetett, akiket a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei szúrópróbaszerűen választottak ki vizsgálatra. Mind a két sportoló először vett részt ilyen jellegű vizsgálaton.

Lassan vége a short track versenyszezonnak, de addig még hátravan két verseny. A következő most hétvégén következik, amikor Szegeden állunk rajthoz.

fotók:MOKSZ és Gémesi Balázs