Beharangozó 2019. november 29., péntek

Berke Balázs fúj szombaton

Berke Balázs vezeti az OTP Bank Liga 14. fordulójában a DVTK - Fehérvár mérkőzést szombaton 19 óra 30 perctől. Segítői az oldalvonalak mellett Medovarszki János és Horváth Róbert, míg az alapvonalak mögött Pillók Ádám és Szőts Gergely lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Bornemissza Norbert látja el.

Berke Balázs fúj szombaton


Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, jelenleg Budapesten él. 2009-től vallhatja magát másodosztályú játékvezetőnek, az élvonalban 2011. július 30-án debütált. 2012 novembere és 2015 áprilisa között csak a másod- és a harmadosztályban vezetett mérkőzést, igaz, ebben az időszakban is dolgozott alapvonali játékvezetőként az NB I.-ben.

focibiro.hu statisztikája szerint pályafutása során eddig 79 NB I.-es mérkőzésen 350 sárga és 13 piros lapot osztott ki. 

Az idei bajnokságban két mérkőzést vezetett a Diósgyőrnek, a Kaposvár - DVTK és a DVTK - Kisvárda találkozókon működött közre játékvezetőként

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Berke Balázs segítői szombaton az oldalvonalak mellett Medovarszki János és Horváth Róbert, míg az alapvonalak mögött Pillók Ádám és Szőts Gergely lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Bornemissza Norbert látja el.

A Berke Balázs által vezetett DVTK mérkőzések

2019/2020
2019. november 2. DVTK - Kisvárda 3-1
2019. szeptember 28. Kaposvár - DVTK 2-0

2018/2019
2019. május 11. Honvéd - DVTK 4-4
2019. március 16. DVSC - DVTK 1-0
2018. december 8. DVTK - Kisvárda 1-1
2018. október 27. DVTK - FTC 1-4
2018. szeptember 15. Mezőkövesd - DVTK 4-2

2017/2018
2017. május 27. FTC - DVTK 4-0
2017. szeptember 9. DVSC - DVTK 3-1

2016/2017
2017. március 11. Videoton - DVTK 2-0
2016. augusztus 13. Haladás - DVTK 3-1

2015/2016
2016. április 9. MTK - DVTK 0-0

2010/2011
2011. május 21. DVTK - Hajdúszoboszló 4-0

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Bognár Tamás Tóth II Vencel Vígh-Tarsonyi Gergő Berke Balázs Andó-Szabó Sándor Farkas Balázs
2. Farkas Ádám Ring György Szalai Balázs Solymosi Péter Takács János Horváth Róbert
3. Bogár Gergő Huszár Balázs Szalai Dániel Szőts Gergely Vad II István Király Krisztián
4. Andó-Szabó Sándor Georgiu Theodoros Szert István Pillók Ádám Vad II István Garai Péter
5.  Bognár Tamás Kóbor Péter Szalai Balázs Farkas Ádám Szőts Gergely Vígh-Tarsonyi Gergő
6. Iványi Zoltán Albert István Horváth Róbert Takács János Lovas László Szalai Dániel
7. Berke Balázs Király Krisztián Farkas Balázs Georgiu Theodoros Solymosi Péter Vad II István
8. Erdős József Vígh-Tarsonyi Gergő Szécsényi István Solymosi Péter  Ducsai József Szalai Balázs
9. Bogár Gergő Szert Balázs Buzás Balázs Berke Balázs Szilasi Szabolcs Garai Péter
10. Kassai Viktor Király Krisztián Becséri Gergely Szilasi Szabolcs Molnár Attila Huszár Balázs
11. Berke Balázs Albert István Medovarszki József Farkas Ádám Ducsai József Csatári Tibor
12. Pintér Csaba Buzás Balázs Szert Balázs Csonka Bence Takács János Ring György
13. Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Balázs Erdős József Molnár Attila Szalai Dániel
14.  Berke Balázs Medovarszki János Horváth Róbert Pillók Ádám Szőts Gergely Bornemissza Norbert