- Az idei évben utoljára láttuk vendégül az U10-es, az U11-es, az U12-es és az U13-as alközponti válogatottakat, hogy megmérkőzzenek a DVTK hasonló korosztályú csapataival – nyilatkozta Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatója. - Ez egy többlépcsős sorozat, félévente szokott sor kerülni hasonló rendezvényre. Az elmúlt időszakban szoros együttműködést alakítottunk ki az alközpontok vezetőivel és edzőivel. Előfordul, hogy Diósgyőrben tartunk edzést a gyerekeknek, máskor a helyszíneken nézzük meg, hogy az ott dolgozó edző kollégák hogyan dolgoznak a DVTK előre maghatározott tematikája alapján. Nagyon örülök annak, hogy amin egész évben közösen együtt dolgoztunk, abból sok mindent viszontláthattunk ezen a rendezvényen is. A napot a DVTK - FTC mérkőzés közös megtekintésével zártuk.