Beharangozó 2020. február 20., csütörtök

A 3. Kisvárda - DVTK mérkőzés következik

Az előző bajnokságban kétszer játszott Kisvárdán a DVTK, mindkétszer 1-1 lett a végeredmény, miként a Diósgyőri találkozón is. Ősszel azonban egy magabiztos hazai győzelemmel sikerült megszakítani a sorozatot. Felidézzük a két csapat közös történelmét, és bemutatjuk az ellenfelet.

A 3. Kisvárda - DVTK mérkőzés következik

Egymás ellen

A két klub története során tétmérkőzésen először a Magyar Kupában találkozott 1992. augusztus 19-én. A DFC Kiser László és Tóth Miklós góljaival már az első félidőben eldöntötte a továbbjutás sorsát. 

Kisvárdai SE - Diósgyőri FC 0-2 (0-2)

Kisvárdai SE: Makkai - Balogh, Takács, Lipták, Czap, Szabó (Rajzinger), Seres (Oláh), Ruszin, Göncz, Lelt, Béres. Vezetőedző: Rajzinger Péter
Diósgyőri FC: Kiss Á. - Földeák, Temesvári M., Parhomenko, Budai - Tóth M., Kiser, Vitelki (Dancs), Molnár I. - Szilágyi (Farkas J.), Császári. Vezetőedző: Sándor István

Gólszerző: Kiser, Tóth M.

A következő találkozásra több mint 10 évet kellet várni. Az azóta megszűnt Ligakupa 2013/2014 évi kiírásában 16-16 első és másodosztályú csapat állt rajthoz 8 csoportban. A DVTK magabiztosan jutott tovább csoportjából, majd az egyenes kieséses szakaszban is folytatta jó szereplését. Végül története során először nyerte el klubunk a Ligakupát.  

Az A-csoport 1. fordulójában Kisvárdán megszámlálhatatlan helyzetet alakított ki a Diósgyőr, de csak Nikházi Márk talált be egyszer.

VSE Kisvárda - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)

Kisvárda: Nacsa - Varga A., Pavlov, Oláh D., Tóth Gy. - Horváth L., Farkas M., Soós, Kapacina - Üveges, Lakatos L. Szakmai igazgató: Révész Attila.
DVTK: Gelei - Eperjesi, Alves, Debreceni, Gohér - Thiago Bonfim, Abdouraman, Gosztonyi, Szabó I B. - Batioja, Hornyák, Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.

Csere: Hornyák helyett Takács P. a 15., Thiago Bonfim helyett Nikházi a 46., Varga helyett Bouard az 54., Oláh D. helyett Lakatos I. az 54., Pavlov helyett Fodor a 69., Szabó I B. helyett Vági a 76. percben.
Gólszerző: Lakatos L. (1-0, 11-esből) a 8., Nikházi (1-1) az 52. percben.

A "visszavágón", az A-csoport 6. fordulójában kiütéses győzelmet aratott és megnyerte csoportját a DVTK. Tisza Tibor mesterhármast ért el és betalált még Augusto Batioja, Futács Márkó, Bacsa Patrik, valamint Debreceni András is.

Diósgyőri VTK - VSE Kisvárda 7-1 (4-1)

DVTK: Gelei - Vági, Alves, Debreceni, Husić - Takács P., Abdourman, Tisza, Gosztonyi - Batioja, Futács. Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.
Kisvárda: Petranics - Farkas M., Soós, Nagy B., Horváth L. - Brankovics, Lakatos L., Varga A., Kapacina, Barzó - Pálvölgyi. Szakmai igazgató: Révész Attila.

Csere: Futács helyett Bacsa és Barzó helyett Miskolczi a 46., Brankovics helyett Fodor az 53., Gosztonyi helyett Nikházi és Batioja helyett Boros a 63., Lakatos helyett Nacsa a 65., percben.
Gólszerző: Tisza (1-0) a 11., Batioja (2-0) a 28., Tisza (3-0) a 34., Barzó (3-1) a 37., Futács (4-1 a 42., Bacsa (5-1) az 53., Tisza (6-1) a 71., Debreceni (7-1) a 88. percben.

Az OTP Bank Liga előző kiírásában, a 6. fordulójában először lépett pályára az élvonalban Kisvárdán a DVTK, és az első félidő hajrájában Branko Mihajlović góljával megszerezte a vezetést. A második játékrészben büntetőből egyenlített a hazai csapat, így alakult ki az 1-1-es végeredmény.

Kisvárda Master Good - Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

Kisvárda: Felipe - Melnyk, Ene, Vári, Anderson - Lucas, Protić (Mitošević, 59.) - Gosztonyi (Sassá, 46.), Mišić (Karasyuk, 83.), Ilić - Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László.
DVTK: Antal - Shestakov, Brković, Karan, Nagy T., - Tóth Ba., Tajti M., Bárdos (Forgács, 78.) - Vernes (Ioannidis, 68.), Mihajlović, Makrai (Hasani, 46.). Vezetőedző: Fernando Fernandez.

Gólszerző: Mihajlović (0-1) a 41., Vári (1-1, 11-esből) az 51. percben.

Másodszor a 28. fordulóban játszott Kisvárdán a DVTK. Az első félidőben a taktikusan játszó DVTK Lucas öngóljával megszerezte a vezetést. A második játékrészben a DVTK többször is lezárhatta volna a mérkőzést, végül egy kipattanót követő átlövéssel egyenlítettek a hazaiak.

Kisvárda Master Good - Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

Kisvárda: Felipe - Melnyk, Berios, Kravchenko, Protić - Lucas, Karasyuk (Hugo Seco, 74.) - Ilić, Tsoukalas, Grozav (Negrut, 84.) - Gosztonyi (Horváth Z., 76.).  Vezetőedző: Dajka László.
DVTK: Antal - Polgár, Brković, Tamás M. -  Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M. (Mazalović, 57.; Vernes, 71.), Juhar - Hasani (Mihajlović, 90+1.), Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Lucas (0-1, öngól) a 20., Hugo Seco (1-1) a 90+1. percben.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában először Miskolcon találkoztak a csapatok a 11. fordulójában, és Serhii Shestakov góljával hamar vezetést szerzett a DVTK a Kisvárda ellen. A második félidőben előbb egyenlítettek a vendégek, majd Iszlai Bence értékesítette a jogos büntetőt. Ezt követően a Kisvárda egyre inkább minden-mindegy alapon támadott, a DVTK pedig kedvére kontrázott a kinyíló védelem ellen. Végül a Bacsa Patrik buktatásáért megítélt büntetőből Rui Pedro állította be a végeredményt.

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 3-1 (1-0)

DVTK: Danilović - Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Márkvárt, Iszlai - Shestakov (Prosser, 51.), Rui Pedro, Korbély (Bacsa, 70.) - Hasani (Tabaković a 85.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Kisvárda: Felipe - Melnyk, Kravchenko, Protić, Hej - Lucas, Bumba - Gosztonyi (Sassá, 66.), Tsoukalas (Anderson Pico, 82.), Grozav - Tischler (Hugo Seco, 33.). Vezetőedző: Dajka László.

Gólszerző: Shestakov (1-0) a 3., Bumba (1-1) az 51., Iszlai (2-1, 11-esből) a 62., Rui Pedro (3-1, 11-esből) a 90+3. percben.

Kisvárda - DVTK mérkőzések az NB I.-ben

Kisvárda Master Good 

Alapítva: 1911
Első év az NB I.-ben: 2018
Legjobb helyezés: 9. hely (2018/2019)
Élvonalbeli évek: 2 év
Folyamatosan az NB I.-ben: 2018 óta

A Kisvárda labdarúgócsapata jelenleg Kisvárda Master Good néven a magyar élvonalban szerepel. A klubot 1911-ben hozták létre KSE (Kisvárdai Sport Egyesület) néven, azóta szerepelt Kisvárda Vasas, Kisvárda SE, OSE-Várda és Várda SE néven is.

A klub többnyire a megyei osztályokban illetve a harmadosztályban szerepelt, az 1978/1979-es szezont azonban a második vonalban töltötte a KSE.

A klub a 2000/2001-es szezon telén anyagi gondok miatt megszűnt. A 2003/2004-es bajnokság előtt aztán az orosi labdarúgó csapat megyei másodosztályú licencét megvásárolva OSE-Várda néven éledt újjá a kisvárdai labdarúgás. A klub később már Várda SE néven szerepelt, a fejlődés töretlen volt és a csapat a 2007/2008-as szezonban már az NB III. Tisza-csoportjában szerepelt, ahol újoncként a második helyen sikerült végeznie.

A csapat 2011/2012-es bajnoki évben megnyerte az NB III.-at, de infrastrukturális és pénzügyi okokból ekkor még nem vállalta a másodosztályt. A klub 2013-ban ismét bajnok lett, azonban az ekkor zajló átalakítások miatt osztályozó lejátszására kényszerült a Szeged ellen és ennek sikeres megvívása után története során másodszor kvalifikálta magát a másodosztályba, ahonnan a szezon végén búcsúzni kényszerült.

A 2014/2015-ös szezonban megnyerte az NB III. Keleti-csoportját, feljutott az NB II.-be, ahol az első évében a 4., a második évében a 3., majd a 2. helyen végzett, így története során először feljutott a csapat a magyar élvonalba. Az előző bajnokságban a gyenge rajtot követően nagy küzdelemben sikerül megőrizni elsőosztályú tagságukat. 

OTP Bank Liga 2018/2019

5. helyezett (10 4 1 5 13-15 -2 13)

Hazai pályán

7. helyezett (5 2 0 3 6-9 -3 6)

Formatabella

5 mérkőzés alapján: 9. helyezett 25 1 1 3 8-10 -2 4
10 mérkőzés alapján: 10. helyezett 10 3 2 5 12-14 -2 11
15 mérkőzés alapján: 11. helyezett 15 4 3 8 18-22 -4 15

Házi góllövőlista

7 gólos
Gheorghe Grozav 

5 gólos
Tischler Patrik

3 gólos
Gosztonyi András
Lucas

Házi gólpasszlista

4 gólpassz
Gheorghe Grozav 
Radoš Protić

3 gólpassz
Gosztonyi András

Eredmények

  1. forduló: Kisvárda - Paks 1-0
  2. forduló: DVSC - Kisvárda 4-1
  3. forduló: Honvéd - Kisvárda 1-3
  4. forduló: Kisvárda - Újpest 2-0
  5. forduló: Fehérvár - Kisvárda 3-0
  6. forduló: Kisvárda - Mezőkövesd 1-2
  7. forduló: FTC - Kisvárda 1-0
  8. forduló: Kisvárda - ZTE 3-3
  9. forduló: Kaposvár - Kisvárda 0-2
  10. forduló: Kisvárda - PAFC 0-1
  11. forduló: DVTK - Kisvárda 3-1
  12. forduló: Paks - Kisvárda 1-1
  13. forduló: Kisvárda - DVSC 1-0
  14. forduló: Kisvárda - Honvéd 2-0
  15. forduló: Újpest - Kisvárda 1-0
  16. forduló: Kisvárda - Fehérvár 0-2
  17. forduló: Mezőkövesd - Kisvárda 1-0
  18. forduló: Kisvárda - FTC 1-2
  19. forduló: ZTE - Kisvárda 1-1
  20. forduló: Kisvárda - Kaposvár 5-3
  21. forduló: PAFC - Kisvárda 3-1

Legutóbb a Dombó - Melnyk, Ene, Berios, Protić - Sassá (Gosztonyi, 71.), Bumba, Lucas, Grozav - Tischler (Obradović, 57.), Viana (Rubus, 25.) összeállításban léptek pályára a PAFC ellen. Cornel Ene piros lapot kapott, így ő eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen.

Téli játékosmozgás

Érkezett
Dombó Dávid (Mezőkövesd)
Fernando Viana (brazil, Botev Plovdiv)
Jelena Richárd (Kozármisleny FC)
Iasmin Latovlevici (román, Bursaspor)
Nemanja Obradović (szerb, FK Spartak Subotica)
Slobodan Simović (szerb, BATE)

Távozott
Anderson Pico (brazil, Gremio Esportivo Juventus)
Felipe (brazil)
Hugo Seco (portugál, SC Farense)

Játékoskeret

Kapusok
32 Dombó Dávid (HUN) 1993.02.26.
1 Mihai Minca (ROU) 1984.10.08. 
31 Zöldesi Illés (HUN) 1998.02.09. 

Mezőnyjátékosok
22 Baranyai Ádám (HUN) 1993.03.05. 
26 Theodoros Berios (GRE) 1989.03.21. 
5 Claudiu Bumba (ROU) 1994.01.05. 
14 Cornel Ene (ROU) 1993.07.21. 
21 Gosztonyi András (HUN) 1990.11.07. 
10 Gheorghe Grozav (ROU) 1990.09.29. 
6 Jelena Richárd (HUN) 1998.01.08.
30 Hej Viktor (HUN, UKR) 1996.02.02. 
?? Iasmin Latovlevici (ROU) 1986.05.11.
11 Lucas (BRA, HUN) 1989.05.06. 
91 Roman Karasiuk (UKR) 1991.03.27. 
23 Kovácsréti Márk (HUN) 2000.09.01. 
4 Anton Kravchenko (UKR) 1991.03.23. 
18 Bohdan Melnyk (UKR) 1997.01.04. 
12 Nemanja Obradović (SRB) 1989.05.29.
3 Radoš Protić (SRB) 1987.01.31. 
33 Rubus Tamás (HUN) 1989.07.13. 
7 Sassá (BRA) 1988.01.26. 
45 Slobodan Simović (SRB, HUN) 1989.05.22.
15 Szőr Levente (HUN) 2001.01.14. 
9 Tischler Patrik (HUN) 1991.07.30. 
8 Stavros Tsoukalas (GRE) 1988.05.28.
19 Fernando Viana (BRA) 1992.02.20.

Vezetőedző

A bajnokságot Vasile Miriuță irányításával kezdték, tőle Dajka László vette át a kispadot, a 20. fordulótól azonban Bódog Tamás a Kisvárda vezetőedzője.

Bódog Tamást aligha kell bemutatni a diósgyőri szurkolóknak, 2017-2018-ban 37 bajnokin vezette a DVTK-t (12 győzelem, 10 döntetlen, 15 vereség). Az egykori ötszörös válogatott labdarúgó pályafutásának jelentős részét Németországban töltötte, Ulmban és Mainzban több mint egy évtizedet játszott. Visszavonulása után Mainzban kezdte edzői karrierjét, majd a Videoton másodedzőjeként magyar bajnoki címet nyert. Később Lipcsében és a Brøndby edzői stábjában dolgozott, a DVTK-nál irányított először profi csapatot. 

Ismerősök a másik oldalon

Az U20-as világbajnoki bronzérmes Gosztonyi András az MTK-ban vált profi labdarúgóvá, később Bariban és a Videotonban játszott. 2012 és 2015 között 71 bajnokin 5 gólt szerzett a DVTK-ban, tagja volt a Ligakupa-győztes és Magyar Kupa-döntős gárdának, majd szerepelt a Haladásban és a Śląsk Wrocław csapatában.  2017 tavaszától játszik Kisvárdán.

Zöldesi Illés 2014 és 2016 között a DVTK utánpótlásában nevelkedett, 18 évesen három találkozón az élvonalban is leült a kispadra, de pályára nem lépett. Később a Videoton igazolta le, ahonnan Kisvárdára került, és az első évben stabil kezdőkapussá nőtte ki magát. A feljutást követően Zalaegerszegre adták kölcsön, ahol ismét első számú kapusként ünnepelhette a feljutást. Ebben a bajnokságban pedig bemutatkozott az élvonalban is.

Nagy "Jáccó "István hosszabb időn keresztül masszőrként dolgozott Diósgyőrben. 2014-ben távozott a DVTK-tól, azóta a Kisvárda alkalmazásában áll.