Összefoglaló 2020. február 22., szombat

Ma Budapesten lép pályára a DVTK FUX

Két hét szünet után folytatja szereplését a DVTK FUX az NB I. Liga alapszakaszában. A TFSE elleni mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Budapesten.

Ma Budapesten lép pályára a DVTK FUX


Női Röplabda NB I Liga, alapszakasz

2020. február 22., szombat
18:00 TFSE - DVTK FUX

Toma Sándor: - Az eddig megszerzett pontok alapján mi vagyunk az esélyesebbek, jelenleg a TFSE a harmadik helyért küzd a MÁV Előrével. Létkérdés számunkra a győzelem, mert nem akarunk leszakadni az éllovas Balatonfüredtől, ugyanakkor nem szeretnénk magunkra engedni az előbb említett két csapatot sem. A múlt hétvégén a Magyar Kupa döntője miatt nem rendeztek bajnoki fordulót, így kicsit több időnk volt a fizikális képességek fejlesztésére. A mai ellenfelünkre való felkészülést a héten kezdtük el, az edzéseken megfelelően készültek a lányok, mindenki koncentrált volt. Igazi rangadóra számítok, amelyen fontos lenne, hogy a fővárosiakra tudjuk erőltetni az alapjátékunkat. Szerencsére mindenki egészséges, sérültünk, betegünk nincs.
 

Játékvezetők

A mérkőzésen Szél Márta Judit és Szabó Péter látja el a játékvezetői teendőket. 


Helyszín

Magyar Testnevelési Egyetem 'D' terem
1123 Budapest, Alkotás u. 44.


A TFSE kerete

1 Riberio Araujo Debora Wing-spiker 178 cm 1991
3 Dobrovits Renáta Libero 156 cm 1995
4 Nagy Kitti Setter 175 cm 1995
5 Szabó Ágnes Setter 2000
6 Villám Csenge Middle-blocker 176 cm 1999
7 Ambrus Nóra Middle-blocker 183 cm 1992
8 Veress Kata Wing-spiker 172 cm 1999
11 Czakó Bernadett Middle-blocker 175 cm 1998
12 Dani Laura Opposite 183 cm 2000
13 Poór Alexandra Wing-spiker 175 cm 1993
15 Németh Judit Setter 162 cm 1994
16 Horváth Zita Zsófia Opposite 180 cm 1998
17 Villányi Brigitta Wing-spiker 158 cm 1997
18 Hackl Szilvia Middle-blocker 178 cm 1991
20 Boller Anna Libero 165 cm 1995


Egymás ellen

A bajnokság első fordulójában kellemetlen meglepetést szerezve két pontot elvitt miskolcról a TFSE, miután október 11-én 3:2-re győzni tudott a Generali Arénában. A 8. fordulóban november 30-án találkozott másodszor ebben a bajnokságban a két együttes, és Budapesten visszavágott a DVTK FUX 3:1 arányban.

Női Röplabda NB I Liga, alapszakasz 1. forduló

DVTK FUX - TFSE 2:3 (18, -21, -22, 22, -12)

Miskolc, Generali Aréna, 300 néző. Játékvezető: Jámbor Tamás Zoltán és Csizmarik József.
DVTK: Kovács, Topor, Szajkó, Sitku, Donaghy, Leidgeb. Csere: Dömsödi (liberó), Kundrák, Kiss E. Szakmai igazgató: Toma Sándor.


Női Röplabda NB I Liga, alapszakasz, 8. forduló

TFSE - DVTK FUX 1:3 (-18, 18, -13, -18)

Budapest, Magyar Testnevelési Egyetem 'D' csarnok 50 néző. Játékvezető: Villás Tibor Richárd, Jámbor Zoltán.
DVTK: Sitku, Topor, Kiss E., Donaghy, Kovács, Szajkó. Csere: Dömsödi (liberó). Szakmai igazgató: Toma Sándor.