Az MLSZ múlt hétfőn kiadott közleményében így fogalmaz: A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária FC - DVTK mérkőzés pótlása után alakul ki a Simple Női Liga záró táblázata, melynek első két helyezettje egy két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a 2020/2021-es női BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A 2020/21-es idényben a 2019/20-as bajnokságban résztvevő csapatok jogosultak az NB I.-es nevezésre.

Ma pedig azt is nyilvánosságra hozta az MLSZ, hogy május 28-án játszák le a találkozót. A találkozót a televízió közvetíti.

Simple Liga 13. forduló

2020. május 28., csütörtök (Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion)
20:00 MTK Hungária FC - DVTK

A találkozóra történő felkészülésről Fórizs Sándor így nyilatkozott a napokban: Az alap erőállapot megvan, ezt kell átformálni futballspecifikus állapottá. Látom rajtuk a kiscsoportos edzéseken is, hogy nem megy minden mozdulat ugyanúgy, mint március 15-én, amikor abbahagytuk. Van rá időnk, hogy felkészüljünk, addigra rendben lesz a csapat és mindent el fogunk követni az MTK elleni mérkőzésen, hogy bejussunk a tulajdonképpeni döntőbe.