- Nagyon boldog vagyok, hogy három meghatározó játékosunk szeretett volna maradni a DVTK-nál és szerződést hosszabbított - mondta Fórizs Sándor, a DVTK női labdarúgó csapatának vezetőedzője. - Tudom, hogy mind a három labdarúgónak sokat jelent ez a csapat. Tisztában vagyok azzal, hogy szeretnének jobb helyezést elérni annál, mint amit tavaly elértünk. A mi csapatunk ebben a bajnokságban azért is lesz erős, mert a kezdőcsapatunkból mindössze két játékost kell pótolni, ezáltal összeszokott társaságról van szó, akik mindent meg fognak tenni a sikerért. 

Továbbra is a DVTK-t erősíti a román válogatott középpályás, Bianca Sandu. A DVTK alapembere ötödik szezonját kezdheti piros-fehérben.

- Sokáig nem gondolkoztam azon, hogy maradok a DVTK-nál - nyilatkozta Bianca Sandu, a DVTK középpályása. - Szeretem a várost, a klubot és azokat akikkel együtt dolgozhatok. Egy olyan közösségben, amilyen itt kialakult nagyszerű dolog játszani. Bízom benne, hogy a nyári erősítések után sikerül az eddigieknél eredményesebb idényt zárnunk, és fantasztikus szurkolóink igazán büszkék lehetnek majd ránk az idény végén.  

Névjegy

Vezetéknév: Sandu
Keresztnév: Bianca
Születési idő: 1992. április 22.
Állampolgárság: román
Poszt: középpályás

Román válogatott

Pályafutása

2020/2021 Diósgyőri VTK (NB I.)
2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.) 13/5
2018/2019 Diósgyőri VTK (NB I.) 24/7
2017/2018 Diósgyőri VTK (NB I.) 22/8
2016/2017 Diósgyőri VTK (NB II.) 8/13
2013-2017 ASA 2013 Târgu Mureș
2010-2013 FC Municipial Târgu Mureș
2007-2010 CSS Târgoviște

Szerződést hosszabbított a DVTK női labdarúgó csapatának gólfelelőse, Biljana Bradić is. A szerb válogatott támadó 37 bajnoki mérkőzésen 36 alkalommal talált az ellenfelek kapujába diósgyőri színekben.

- Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült meghosszabbítani a szerződésemet - kezdte Biljana Bradić, a DVTK támadója. - Itt az újabb esély, hogy harcba szálljunk a bajnoki címért. Remélem, hogy az új szezonban az érkező játékosokkal megerősödve sikerül elérni a céljainkat, és mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában sikeresek tudunk lenni. 

Névjegy

Vezetéknév: Bradić
Keresztnév: Biljana
Születési idő: 1991. április 24.
Születési hely: Kuršumlija (Szerbia)
Állampolgárság: szerb
Poszt: támadó

Szerb válogatott

Pályafutása

2020/2021 Diósgyőri VTK (NB I.)
2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.) 13/11
2018/2019 Diósgyőri VTK (NB I.) 24/25
2017/2018 ŽNK Pomurje Beltinci (Szlovénia)
2016/2017 ASA 2013 Târgu Mureș (Románia)
2015/2016 ŽNK Pomurje Beltinci (Szlovénia)
2014/2015 Aris Thessaloniki (Görögország)
2013/2014 ŽFK Mašinac Nis (Szerbia)
2012/2013 ŽFK Kolibri Kuršumlija (Szerbia)

A DVTK-t erősíti a következő idényben is Hanna Marie Barker. A szélvész gyors amerikai támadó az elmúlt másfél szezonban 25 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a DVTK-ban és 17 alkalommal volt eredményes.

- Izgatottan várom az új szezont, amit újra a DVTK mezében kezdhetek meg - nyilatkozta Hanna Marie Barker, a DVTK támadója. - Az érkezőkkel együtt közösen úgy gondolom erősebbek leszünk a következő szezonban. Nagyon várjuk, hogy ezt a pályán is bizonyíthassuk nagyszerű szurkolótáborunknak. 

Névjegy

Vezetéknév: Barker
Keresztnév: Hanna Marie
Születési hely: Texas (Amerikai Egyesült Államok)
Születési idő: 1996. május 14.
Állampolgárság: amerikai
Poszt: támadó

Pályafutása

2020/2021 Diósgyőri VTK (NB I.)
2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.) 13/8
2018/2019 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.) 12/9
2018 Fimleikafélag Hafnarfjarðar(Izland)
2014-2018 Stephen F. Austin State University (Amerikai Egyesült Államok)
2008-2014 D'feeters Soccer Club 96' (Amerikai Egyesült Államok)