- Először is gratulálunk a lengyelországi szerződéshosszabbításhoz!
- Nagyon szépen köszönöm. Örülök, hogy idő előtt jelezték felém a klubtól, hogy szeretnék érvénybe léptetni a szerződésemben lévő opciós jogot. Én szintén jeleztem, hogy szívesen maradnék a klubban, így nem nagyon maradt nyitott kérdés a karrierem kapcsán. Jól érzem magam, egy jó féléven vagyunk túl annak ellenére, hogy nem sikerült végül bejutnunk az Európa Ligába. A következő idényre így meg van az előttünk álló cél, amiért küzdhetünk.

- Hogy sikerült berendezkedni a családdal?
- A legfontosabb, hogy végre együtt vagyunk! A koronavírus okozta helyzet eléggé nehézzé tette egy időre az életünket, hiszen három és fél, négy hónapig nem tudtak kijönni hozzám a lányok (Tamás-Szabó Barbara, aki az előző idényben még tagja volt a DVTK FUX női röplabda csapatának, valamint kislányuk, Zora - a szerk). Nem volt egyszerű, de hála Istennek rendeződött a helyzet és most már egy családként élünk kint. Úgy néz ki, hogy Barbinak is sikerül csapatot találnia, ahol folytathatja röplabdás karrierjét, bár egyelőre a vírushelyzet miatt kérdéses a dolog, de reméljük a legjobbakat.

- Februárban aláírtál a Slask Wroclawhoz, márciusban pedig debütáltál is a lengyel élvonalban. Milyen volt számodra az elmúlt félév?
- Abszolút pozitív volt számomra az elmúlt időszak. Ha a csapatot nézem, végig harcban álltunk a harmadik helyért. A két fő riválissal játszott rangadónk, a Lech Poznan és a Piast Gliwice ellen nem úgy sikerült ahogy azt szerettük volna (előbbivel 2-2-es döntetlent játszott, utóbbitól 1-0-ra kikapott Tamás Márk együttese – a szerk.). Ha azokból a találkozókból szerencsésebben jövünk ki, akkor a végjáték is simább lett volna a harmadik helyért folytatott csatában.

A lengyel bajnokságban playoff rendszer van, ahol minden meccs felér egy kupadöntővel. Élveztem minden percét ennek a félévnek és örülök, hogy az első három mérkőzés kivételével végigjátszottam az összes mérkőzést. Élményekben gazdag félév volt.

- A koronavírus helyzet hogyan érintett téged, és a lengyel labdarúgást?
- Nem volt egyszerű helyzet, mivel Lengyelországban kicsit szigorúbb korlátozásokat vezettek be. Például volt, hogy a lakást se hagyhattam el, sokáig nem is edzhettünk. A csoportos foglalkozások is hosszabb ideig tartottak, mint Magyarországon. Pozitívum, hogy egyáltalán újra indult a bajnokság, ugyanis sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán befejeződik-e az idény. Hála Istennek nem zárult le az alapszakasszal a 2019/2020-as idény, ráadásul a végén már nézők előtt játszhattunk, igaz kint a stadion 25%-os befogadóképességében maximalizálták a beengedhető nézők számát, ami nálunk hazai pályán 13 ezer embert jelentett.

- A korlátozások előtt milyen volt egy mérkőzés szurkolói szempontból?
- Természetesen ellenfél és az elért eredményeink függvénye, hogy mennyien jöttek ki egy-egy hazai mérkőzésünkre, de átlagban 20 ezres látogatottsága volt a hazai összecsapásainknak. A fő riválisok ellen azonban a 48 ezres stadion is megtelik.

Rögtön az első, hazai nézők előtt lejátszott mérkőzésem ilyen volt. Hatalmas a stadionunk, az úgynevezett ultraszektor több ezer férőhelyes és itt kifutni a pályára először… Nagyszerű élmény volt. Remek a hangulat pláne, hogy Lengyelországban engedélyezett a pirotechnika, ami tovább fokozza az amúgy sem rossz atmoszférát. Az első pár hétbe szoknom kellett, hogy „itt vagyok otthon”, de aztán már teljesen természetessé vált.

- Hogyan hasonlítanád össze a magyar és a lengyel viszonyokat?
- Úgy gondolom annyival vannak előrébb, hogy rendeztek egy Európa Bajnokságot, aminek köszönhetően hatalmas stadionok épültek. A játékosok kvalitása hasonló, azonban teljesen más taktikán alapul a lengyel foci. Ott a magasan feltolt védekezésre alapoz az összes csapat, amiből egy oda-vissza támadós játék alakul ki. Sokkal direktebb a játék, több a hosszú labda és belső védőként sokkal több párharcot kell megvívnom. Kis túlzással az egész meccsem egy harc az ellenfél támadójával, ráadásul a csapatok többsége erőcsatárral játszik, akivel aztán lehet küzdeni a 90. percig. Ugyanakkor nem panaszkodom, mert így van lehetőségem fejlődni. Itt az utolsó csapat ellen is ugyanannyi dolgom van, mint például egy Legia elleni találkozón. Az első pár hétben meg kellett szoknom a ritmust, de azt gondolom hamar sikerült felvenni a tempót.

- Milyen a csapat az öltözőben?
- Sok külföldi labdarúgót alkalmaz a klub, így elég vegyes a társaság, akik közül persze sokan beszélnek angolul. Van egy brigád, akikkel elég közel lakunk egymáshoz, velük járunk össze. Ők például a spanyol és uruguayi csapattársaim. Így a négy pár, valamint nálunk Zora alkotunk egy kisebb baráti társaságot. Mindenkivel jóba vagyok a csapatból, a csapatkapitányunk például rengeteget segített a beilleszkedésben.

Visszatérve a kommunikációra, a vezetőedző az első edzésen közölte velem, hogy meg kell tanulnom lengyelül, és a pályán úgy kell irányítanom. Focinyelven már megy is az oda-vissza kommunikáció. Érteni már mindent megértek lengyelül, így ha kimegyek a boltba és valaki magyaráz nekem azt megértem, válaszolni viszont még nem mindig tudok, de tanulom. Sőt, megígértem, hogy szeptemberre alapszinten fogom tudni a nyelvet.

- Milyen Wroclaw városa?
- Csodálatos. Nagyon szeretjük mind én, mind a lányok. Budapesthez tudnám hasonlítani, kicsit attól kisebb, de szerkezetileg hasonló. Keresztül szeli az Odera folyó. Gyönyörű az óváros rész, de minden meg van, ami szükséges. Ráadásul jó az elhelyezkedése, értem ezt arra, hogy közel van Berlin és Prága, így tudunk utazgatni, ha időnk engedi. Magyarország sincs messze, ami azért könnyebbséget jelent. Ha haza szeretnénk jönni, akkor hét óra alatt hazaérünk.

Labdarúgó szempontból kicsit nehezebb a helyzet, hiszen nagyobbak a távolságok, mint Magyarországon. Éppen ezért volt olyan idegenbeli mérkőzésünk a vírushelyzet előtt, ahova repülővel utaztunk, de volt már tíz órás buszos utazásunk is, így megesett, hogy egy esti mérkőzésről másnap reggel fél 9-re értünk haza. Összehasonlítva így egy magyarországi mérkőzéshez képest, már azt tudom mondani, hogy ami akkor soknak tűnt, az most „csak” három óra.

- Mennyire követted a DVTK körül történteket?
- Az összes Diósgyőr mérkőzést megnéztem, valamint az egész NB I.-el kapcsolatban teljesen naprakész vagyok. Sajnos a járvány miatt nem tudtam hazajönni, így mérkőzésre nem jutottam el, de az interneten minden találkozót láttam. A vírus előtti helyzetnél több portálnak elmondtam, hogy a végén nehogy találkozzunk az Európa Ligában. Sajnos egyelőre nem fogunk, hiszen a vírus utáni eredmények nem úgy alakultak. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján, amit itt töltöttem teljesen pozitívan látom azt a szisztémát, amit fel szeretne a szakmai stáb építeni. Szurkolok annak, hogy jövőre minden jól alakuljon, és akár a következő idényben találkozzunk a nemzetközi porondon.

- Ha már itt tartunk, milyen lenne egy DVTK - Wroclaw összecsapás?
- Érzelemdús. Elképesztő szurkolás lenne a stadionban, abban biztos vagyok. Főleg úgy, hogy Diósgyőrben a zöld szín, Wroclawban pedig a piros szín a nem kedvelt. Éles párharc lenne a lelátón, azonban a pályán nehéz lenne jóslatokba bocsátkoznom. Két teljesen más stílusú csapatról van szó. A DVTK egy játszós csapat, aki szereti birtokolni a labdát, a Slask pedig egy küzdős, hajtós együttes. Érdekes párharc lenne, de örülnék neki, ha pályára léphetnék egy ilyenen.

- Hogyan tovább?
- Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy az elmúlt napokban visszatérhettem a DVTK Edzőközpontba. Nagyon jól esett, hogy mindenki úgy fogadott, mintha el sem mentem volna. Péntekig vagyunk Magyarországon, aztán szombat hajnalban útra kelünk a családdal. Hétfőn kezdődik nálunk a felkészülés. Rövid idő áll rendelkezésre, mindössze két hetünk lesz felkészülni az első tétmérkőzésünkre, hiszen augusztus 16-án már kupameccsünk van, rá egy hétre pedig az első bajnokit is lejátsszuk. Feszített lesz a tempó, de örülök neki, hogy újra munkába állunk.

- Jó utat és sok sikert kívánunk neked a továbbiakban!
- Köszönöm! Én is szép és eredményes idényt kívánok a DVTK-nak! Hajrá, Diósgyőr!