Beharangozó 2023. október 5., csütörtök

Az 58. Újpest - DVTK mérkőzés következik

Legutóbb Angyalföldön győzött a DVTK az Újpest ellen idegenben. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 58. Újpest - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

Miután feljutott a DVTK az élvonalba, először 1940. október 13-án látogatott az Újpest együtteséhez. Az első mérkőzésünk közönségszórakoztató játékot és 8 gólos döntetlent hozott. Az újonc miskolci fiatalok tehát nem vallottak szégyent a kor egyik legerősebb gárdájával szemben. Csapkay Károly gárdája az alábbi összeállításban lépett pályára: Gáspár László - Bohus Lájos, Felföldy Sándor, dr. Kalocsai Géza, Turán István, Barta Gyula, Magyar István, Berecz István, Füzér János, Barna Károly, Fazekas Zoltán. A négy gólunkon Füzér János és Fazekas Zoltán testvériesen megosztozott.

"Hogyan? - a DiMÁVAG derék legénysége egyenrangú lenne a többszörös magyar bajnokkal, a félelmetes Újpesttel? Ha itt még nem is tartunk, kétségtelen, hogy tudásukat, amatőr szívüket megkétszerezve önmagukat múlták felül. Mert szerencséről az Újpest beszélhet, hiszen a Vasgyár már 4:1-re vezetett, de eredményt tartani még nem tud" - írta a mérkőzésről a korabeli tudósító.

Az első újpesti győzelmünkre közel 10 évet kellett várnunk. 1950. szeptember 3-án, az akkor már Bp. Dózsaként szereplő fővárosiak vendége volt Tomecskó József együttese. A Károlyi József - Palicskó Tibor, Kakuszi Ferenc, Gyuris József, Török Sándor, Krucsay József, Mixtai László, Csorba János, Salamon Zoltán, Pribelszky Gyula, Demény Béla (Németh Gyula) összeállításban szerepló Diósgyőri Vasas Németh Gyula góljával aratott történelmi sikert.

A következő győzelmünket 1954-ben arattuk. Akkor Dobó kettő és Pocsai egy góljával 3-2 arányban bizonyultunk jobbnak a Dózsánál. Jávor Pál vezetőedző a Károlyi József - Dudás Zoltán, Kakuszi Ferenc, Kékesi János, Peller Béla, Pesti György, Nagy György, Dobó Zoltán, Szigeti Oszkár, Gondos Tibor, Pocsai László 11-ben találta meg a nyerő csapatot.

Ezután azonban egészen a 90-es évek végéig nem sok babér termett csapatunknak. Egy-egy döntetlent még sikerült elcsípnünk, de két vállra nem sikerült fektetni vendéglátónkat.

Tornyi Barnabás csapata zárta le ezt a sorozatot 44 év után az 1998/1999-es bajnokságban. Téger István, Buzás Attila és Szabados Gábor góljával, valamint Nota Gyula parádés védéseivel 3-1-re nyert a Diósgyőr. Az akkor DFC néven szereplő csapat a Nota Gyula - Földvári Tibor (Babos Ádám), Mićo Smiljanić, Kuttor Attila, Kovács Tibor, Turóczi Mihály (Varga Sándor), Kiser László, Téger István, Buzás Attila, Kulcsár Sándor (Szabados Attila), Egressy Gábor összeállításban győzött.

A 2000-es években egy alkalommal sikerült saját pályáján legyőzni az Újpestet 2006 decemberében Csank János edző irányításával szerepeltünk a Szusza Ferenc stadionban. A Szalma Pál - Mogyorósi József, Farkas Viktor (Kerényi Gábor,  77. ), Elek Norbert, Katona Attila - Halgas Tibor (Tomislav Stanić, 67.), Rubint Richárd, Vitelki Zoltán, Szögedi Szilárd - Foxi Kethevoama, Simon Attila (Faggyas Milán, 81.) összeállítású DVTK Foxi Kethevoama, Simon Attila és Halgas Tibor góljával 3-0-ra verte a jóval esélyesebb fővárosiakat, és okozott örömet az őket elkísérő szépszámú vendégdrukkernek.


A folytatásban a döntetlenek uralták a két csapat budapesti találkozóit.

A 2011/2012 évi kiírásban Benczés Miklós vezetőedző Ivan Radoš - Vadász Viktor, Igor Gal, Budovinszky Krisztián, Gohér Gergő - Francisco Gallarado, Mohamadou Abdouraman (Takács Péter, 55.), Lippai Ákos (Vicente Arze, 65.), Dobos Attila (Pál Szabolcs, 76.) - George Menougong, l'Iamam Seydi összetételű csapata 1-1-et játszott, miután l'Imam Seydi góljával egyenlített.

A következő idényben már Szentes Lázár ült a DVTK kispadján, és a Ribánszki László - Vági András, Vadász Viktor, Elek Ákos, Gohér Gergő - Tisza Tibor, Jeff Silva (Bogáti Péter, 75.), Takács Péter, José Luque (Csirszki Martin, 60.) - Rudolf Gergely (Francisco Gallardo, 81.), Bacsa Patrik összeállításban játszó csapat ezúttal is hátrányból egyenlített Tisza Tibor góljával. 


A 2014/2015-ös bajnokságban a Miroslav Grumić révén a DVTK szerzett vezetést Újpesten, amit kiegyenlítettek a hazaiak. Egerszegi és Debreceni kiállítását követően már kettős emberhátrányban játszott a DVTK a találkozó végén, mégis sikerült pontot szerezni. Szivics Tomiszláv a Ivan Radoš - Dražen Okuka, William Alves, Kádár Tamás, Senad Husić - Bori Gábor, Egerszegi Tamás, Elek Ákos (Takács Tamás, 42.), Bognár István (Debreceni András, 70.) - Bacsa Patrik (Németh Milán, 87.), Miroslav Grumić összeállításban küldte pályára a csapatot.
 

2016 októberében 4-4-re végeztek a csapatok. Diego Vela góljával a DVTK gyorsan vezetést szerzett, azonban az Újpest még az első félidőben fordítani tudott. A második játékrészben a DVTK is fordított Bognár István és Lipták Zoltán góljával, majd az Újpest még egyszer megtette ezt. Azonban végül az élete első diósgyőri meccsét játszó Vitālijs Jagodinskis góljával pontot szerzett a DVTK Angyalföldön. Horváth Ferenc vezetőedző az Ivan Radoš - Lázár Pál, Lipták Zoltán, Mahalek Marcell (Vitālijs Jagodinskis, 13.) - Diego Vela, Murtaz Daushvili, Bognár István, Elek Ákos, Nemes Milán - Nono (Nikházi Márk, 73.), Novothny Soma (Bacsa Patrik, 81.). 


A 2017/2018 évi bajnokság 6. fordulójában zárt kapus mérkőzést játszott a DVTK Újpesten. Az első félidőben gólt termett Makrai Gábor szemfülessége, és további helyzeteket alakítottak ki a diósgyőri játékosok. A második félidőben is egy gól esett, Angelov lesről fejelt a hálóba, azonban a játékvezető megadta a találatot. Bódog Tamás csapata az Antal Botond - Nagy Tibor, Lipták Zoltán, Dejan Karan, Tamás Márk - Diego Vela, Busai Attila, Kocsis Gergő (Oláh Bálint 78.), Óvári Zsolt - Makrai Gábor (Szarka Ákos, 63.), Ugrai Roland (Nono, 83.) összeállításban játszott.


Az OTP Bank Liga 2019/2020 évi kiírásának 13. fordulójában Budapesten, az Illovszky Rudolf Stadionban játszott a DVTK az Újpest ellen. Az első játékrészben nagyszerű játékkal Márkvárt Dávid és Haris Tabaković góljával kétgólos előnyre tett szert a Diósgyőr. A fordulás után az volt a legfőbb kérdés, a DVTK be tudja-e biztosítani a győzelmet egy kontrából, mielőtt az Újpest szépítene. Végül nem esett újabb gól, így a DVTK győzött.

Újpest FC - Diósgyőri VTK 0-2 (0-2)

ÚFC: Banai Dávid - Branko Pauljević, Jonathan Heris, Litauszki Róbert, Dženan Bureković - Bojan Sanković - Obinna Nwobodo, Zsótér Donát (Aron Bjarnason, 62.), Vincent Onovo (Szakály Péter, 62.), Simon Krisztián (Koszta Márk, 46.) - Feczesin Róbert. Vezetőedző: Nebojša Vignjević.
DVTK: Branislav Danilović - Serhii Shestakov, Polgár Kristóf, Tamás Márk, Vági Andárs - Márkvárt Dávid, Iszlai Bence - Florent Hasani, Rui Pedro (Korbély Kristóf, 82.), Prosser Dániel (Bacsa Patrik, 90.) - Haris Tabaković. Edző: Pacsi Bálint.

Gólszerző: Márkvárt Dávid (0-1) a 23., Haris Tabaković (0-2) a 32. percben.


Legutóbb a 2020/2021-es idényben találkozott a két csapat Újpesten. Az első félidőben nem esett gól, majd a második félidőben a hazaiak szerezték meg a vezetést, a DVTK mindent egy lapra feltéve támadott, és Banai bravúrt mutatott be, a kapufa is velük volt, így nem koronázta siker az erőfeszítéseket.

Újpest FC - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

ÚFC: Banai Dávid - Branko Pauljević, Lirim Kastrati, Kire Ristevski, Nemanja Antonov - Csongvai Áron, Vincent Onovo - Simon Krisztián (Giorgi Beridze, 64.), Nikola Mitrović (Szakály Péter, 82.), Stieber Zoltán (Katona Mátyás, 82.) - Junior Tallo. Vezetőedző: Michael Oenning.
DVTK: Marko Malenica - Alen Grgić (Asmir Suljić, 72.), Goran Milović, Hegedűs János, Vinko Soldo, Luka Marin - Serhii Shestakov, Iszlai Bence (Gheorghe Grozav, 72.), Márkvárt Dávid - Stefan Dražić - David Vaněček (Mirko Ivanovski, 46.). Vezetőedző: Zoran Zekić.

Piros lap: Junior Tallo a 90+2. percben.
Gólszerző: Nikola Mitrović (1-0) a 60. percben.


Az eddig lejátszott Újpest - Diósgyőr NB I-es mérkőzések

  1. 1940/1941
    Újpest FC - DiMÁVAG 4-4 G.: Füzér (2), Fazekas (2)
  2. 1941/1942
    Újpest FC - DiMÁVAG 2-2 G.: Penderi, Füzér
  3. 1942/1943
    Újpest FC - DiMÁVAG 2-2 G.: Fazekas, Turbéki
  4. 1943/1944
    ÚTE - DiMÁVAG 5-0
  5. 1945/1946
    ÚTE - DiMÁVAG 4-0
  6. 1950
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 0-1 G.: Németh
  7. 1951
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-2 G.: Mixtai, Salamon
  8. 1952
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-1 G.: Csorba
  9. 1954
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 2-3 G.: Dobó (2), Pocsai
  10. 1955 (Népstadion)
    Bp. Dózsa - Di. Vasas 4-1 G.: Bujtor
  11. 1957/1958
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-2 G.: Iván, Pál II.
  12. 1958/1959
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Kiss
  13. 1959/1960
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-2 G.: Török, Iván
  14. 1960/1961
    Újpesti Dózsa- DVTK 5-0
  15. 1963
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-1 G.: Sikora
  16. 1964 (Népstadion)
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-1 G.: Ráczi
  17. 1966
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-0
  18. 1967
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Szucsányi
  19. 1968
    Újpesti Dózsa - DVTK 9-0
  20. 1969
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Vass
  21. 1970
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-0
  22. 1970/1971
    Újpesti Dózsa - DVTK 5-1 G.: Horváth
  23. 1971/1972
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-1 G.: Gass
  24. 1972/1973
    Újpesti Dózsa - DVTK 7-0
  25. 1974/1975
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-0
  26. 1975/1976
    Újpesti Dózsa - DVTK 7-2 G.: Oláh, Egri
  27. 1976/1977
    Újpesti Dózsa - DVTK 4-1 G.: Fükő
  28. 1977/1978
    Újpesti Dózsa - DVTK 0-0
  29. 1978/1979
    Újpesti Dózsa - DVTK 5-0
  30. 1979/1980
    Újpesti Dózsa - DVTK 3-2 G.: Oláh, Borostyán
  31. 1980/1981
    Újpesti Dózsa - DVTK 2-0
  32. 1981/1982
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Kolár (öngól)
  33. 1982/1983
    Újpesti Dózsa - DVTK 1-1 G.: Borostyán
  34. 1983/1984
    Újpesti Dózsa - DVTK 0-0
  35. 1991/1992
    ÚTE - DFC 2-1 G.: Parhomenko
  36. 1992/1993
    ÚTE - DFC 2-2 G.: Máriási, Farkas
  37. 1997/1998
    ÚTE - DFC 2-0
  38. 1998/1999
    Újpest FC - DFC 1-3 G.: Téger, Buzás, Szabados
  39. 1999/2000
    Újpest FC - DFC 5-0
  40. 2004/2005
    Újpest FC - DVTK 4-1 G.: Egressy
  41. 2005/2006
    Újpest FC - DVTK 3-2 G.: Elek, Sipeki
  42. 2006/2007
    Újpest FC - DVTK 0-3 G.: Foxi, Simon A., Halgas
  43. 2007/2008
    Újpest FC - DVTK 2-2 G.: Homma, Virág
  44. 2008/2009
    Újpest FC - DVTK 2-2 G.: Tóth M., Homma
  45. 2009/2010
    Újpest FC - DVTK 4-1 G.: Menougong
  46. 2011/2012
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Seydi
  47. 2013/2013
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Tisza
  48. 2013/2014
    Újpest FC - DVTK 2-0
  49. 2014/2015
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Grumić
  50. 2015/2016 (1. kör)
    Újpest FC - DVTK 2-1 G.: Novothny
  51. 2015/2016 (3. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-0
  52. 2016/2017 (2. kör, Angyalföld)
    Újpest FC - DVTK 4-4 G.: Vela, Bognár I., Lipták, Jagodinskis
  53. 2017/2018 (1. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-1 G.: Makrai
  54. 2017/2018 (3. kör)
    Újpest FC - DVTK 1-0
  55. 2018/2019 (2. kör)
    Újpest FC - DVTK 5-0
  56. 2019/2020 (2. kör)
    Újpest FC - DVTK 0-2 G.: Márkvárt, Tabaković
  57. 2020/2021 (2. kör)
    2021 02.14. Újpest FC - DVTK 1-0

Idegenbeli mérlegünk: 57 mérkőzés, 5 győzelem, 19 döntetlen, 33 vereség, 32 rúgott és 148 kapott gól

Újpest FC

Alapítva: 1885
Először az élvonalban: 1905
Legjobb bajnoki eredmény: 20 alkalommal bajnok (1929/1930, 1930/1931, 1932/1933, 1934/1935, 1938/1939, 1945 tavasz, 1945/1946, 1946/1947, 1959/1960, 1969, 1970 tavasz, 1970/1971, 1971/1972, 1972/1973, 1973/1974, 1974/1975, 1977/1978, 1978/1979, 1989/1990, 1997/1998)
Élvonalban töltött évek: 103
Folyamatosan  az élvonalban: 1916/1917 óta

Az Újpesti Torna Egylet a magyar sportklubok közül a - Nagykanizsai TE után - a második legnagyobb múltra tekinthet vissza, hiszen még a XIX. században alakult. 1885. június 16-án az alapító tagok az "Egység, Épség, Egyetértés" hármas jelszóval határozták meg az új sportklub értékrendjét.

Az alapítás óta eltelt években a fővárosi lila-fehérek 20 bajnokságot nyertek (legutóbb 1998-ban), 11 alkalommal elhódították a Magyar Kupát és 3 alkalommal a Szuperkupát is.

Az előző bajnokságban az 8. helyen végeztek, a házi gólkirály a végére kiváló formába lendülő (és nyáron távozó) Fernand Gouré lett 8 góllal.

OTP Bank Liga 2023/2024

Összesített tabella  (Teljes tabella)

3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17-9 8 16
5. Újpest FC 8 4 2 2 13-14 -1 14

Hazai tabella (Teljes tabella)

3. Diósgyőri VTK 5 3 1 1 9-4 5 10
4. Újpest FC 5 3 1 1 8-7 1 10 

Idegenbeli tabella (Teljes tabella)

3. Diósgyőri VTK 3 2 0 1 8-5 3 6
6. Újpest FC 3 1 1 1 5-7 -2 4

Formatabella (Teljes tabella)

Az utolsó 5 mérkőzés alapján
2. Diósgyőri VTK 5 4 0 1 12-5 7 12
5. Újpest FC 5 3 0 2 7-9 -2 9

Eredmények

  1. forduló: Újpest - Fehérvár 2-1
  2. forduló: PAFC - Újpest 3-3
  3. forduló: Újpest - Mezőkövesd 1-1
  4. forduló: Paks- Újpest 3-0
  5. forduló: Újpest - ZTE 2-1
  6. forduló: Újpest - Kisvárda 3-2
  7. forduló: Újpest - MTK 0-2
  8. forduló: DVSC - Újpest 1-2
  9. forduló: Újpest - DVTK (2023.10.07.)
  10. forduló: Újpest - KTE (2023.10.21.)
  11. forduló: FTC - Újpest (2023.10.29.)

A legutóbbi mérkőzésen a BANAI Dávid - Lirim KASTRATI, FEHÉR Csongor, Tim HALL, Branko PAULJEVIĆ - Vincent ONOVO, Oliver JÜRGENS (Peter AMBROSE, 46.) - KISS Tamás (George GANEA, 78.), TAJTI Mátyás, CSOBOTH Kevin (SIMON Krisztián, 60.) - Matija LJUJIĆ (Luca MACK, 4., Heinz MÖRSCHEL, 60.) összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

5 gólos
Matija Ljujić

3 gólos
Heinz Mörschel

2 gólos
Peter Ambrose

1 gólos
Csoboth Kevin
Simon Krisztián
Luca Mack

Sárga lapok

3 sárga lap
George Ganea
Luca Mack

2 sárga lap
Georgios Antzoulas
Matija Ljujić

Piros lapok

1 piros lap
Csoboth Kevin (büntetését letölötte, játszhat a DVTK ellen)
Tim Hall (büntetését letölötte, játszhat a DVTK ellen)

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Dženan Bureković (bosnyák, Spartak Subotica, kölcsönből vissza)
George Danut Ganea (román, FC U Craiova)
Oliver Jürgens (észt, Torino FC)
Kiss Tamás (PAFC)
Matija Ljujić (szerb, Səbail FK, kölcsönből vissza)
Miloš Kosanović (szerb,  Al-Jazira)
Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn, kölcsönből vissza)
Molnár Zsombor (Vasas, kölcsönbe)
Ognjen Radošević (szerb, Szentlőrinc, kölcsönből vissza)
Franklin Sasere (nigériai, FC Vaduz)
Tajti Mátyás (ZTE)
Tamás Krisztián (Bp. Honvéd)

Távozott
Nemanja Antonov (szerb, MTK)
Giuseppe Borello (olasz, SS Monopoli 1966)
Petrus Boumal Mayega (kameruni, Al-Bataeh)
Yohan Croizet (francia, ZTE, kölcsönbe)
Abdoulaye Diaby (mali, FC St. Gallen 1879)
Luis Jakobi (német, ???)
Fernand Gouré (elefántcsontparti, KVC Westerlo, kölcsönből vissza)
Eckl Patrik (KFC Komarno, kölcsönbe)
Mucsányi Márk (BVSC-Zugló, kölcsönbe)
Ognjen Mudrinski (szerb, Spartak Subotica)
Filip Pajović (szerb-magyar, Radnicski 1923 Kragujevac)
Szabó Bálint (FK Csíkszereda, kölcsönbe)

Az Újpest kerete

Kapusok
?? Molnár Zsombor (HUN) 2003.07.01.
23 Banai Dávid (HUN) 1994.05.09.
99 Hámori Tamás (HUN) 2002.09.21.
13 Nikolić, Đorđe (SRB) 1997.04.13.

Mezőnyjátékosok
32 Ambrose, Peter (NGR) 2002.06.10.
42 Antzoulas, Georgios (GRE) 2000.02.04.
68 Bureković, Dženan (BIH) 1995.05.29.
77 Csoboth Kevin (HUN) 2000.06.20.
3 Fehér Csanád (HUN) 2002.06.13.
17 Ganea, George (ROU) 1999.05.26.
26 Geiger Bálint (HUN) 2004.03.26.
34 Hall, Tim (LUX) 1997.04.15.
45 Jevtoski, Stefan (MKD) 1997.09.02.
30 Jürgens, Oliver (EST) 2003.05.10.
2 Kastrati, Lirim (KOS, ALB) 1999.02.02.
11 Kiss Tamás (HUN) 2000.11.24.
?? Kosanović, Miloš (SRB) 1990.05.28.
62 Kovács Dominik (HUN) 2001.02.18.
20 Kuusk, Märten (EST) 1996.04.05.
88 Ljujić, Matija (SRB) 1999.10.28.
6 Mack, Luca (GER) 2000.05.25.
8 Mörschel, Heinz (DOM, GER) 1997.08.24.
29 Onovo, Vincent (NGR) 1995.12.10.
49 Pauljević, Branko (SRB, HUN) 1989.06.12.
28 Radošević, Ognjen (SRB) 2003.08.01.
27 Sasere, Franklin (NGR) 1998.06.27.
7 Simon Krisztián (HUN) 1991.06.10.
10 Tajti Mátyás (HUN) 1998.06.02.
22 Tamás Krisztián (HUN) 1995.04.18.
21 Varga György (HUN) 2003.10.23.

A vezetőedző

Nebojša Vignjević - egy két és fél éves megszakítással - 2013 óta irányítja a lila-fehéreket. Csapatával két Magyar Kupát (az elsőt a DVTK ellen 11-es rúgásokat követően), egy Szperkupát és egy bajnoki bronzérmet nyert.

Ismerős a másik oldalon

A Spanyolországban töltött éveket követően Tajti Mátyás a 2018/2019-es idényben és 2019 nyarán Diósgyőrben kezdte meg a profi pályafutását. Összesen 33 bajnokit játszott, és 6 gólt szerzett. Ezt követően a Zagłębie Lubin csapatába igazolt, ahonnan Zalaegerszegre tért haza. Az ősz elején lett az Újpest játékosa.

Kiss Tamás egy fél évvel később, 2020 tavaszán felcsúti kölcsönjátékosként szerepelt Diósgyőrben. Összesen 16 bajnokit játszott. Később visszatért a PAFC-ba, majd egy évet eltöltött Belgiumban is szintén köllcsönjátékosként. Idény nyáron igazolt Újpestre.

Az újpesti kapusedző, Andrusch József 2016 és 2021 között négy idényen keresztül látta el ugyanezt a feladatot Diósgyőrben. Ezt követően tért vissza egykori nevelőklubjába.

A helyszín

Szusza Ferenc Stadion
1044 Budapest, Megyseri út 13.