Beharangozó 2023. október 19., csütörtök

A 49. DVTK - FTC következik

A DVTK legutóbb a 2014/2015-ös és a 2017/2018-as bajnokságban tudta pályaválasztóként legyőzni az FTC-t. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 49. DVTK - FTC következik


Egymás ellen

Az első mérkőzésünkre Miskolcon az FTC ellen 1940. szeptember 8-án került sor. A Lukács - Bán, Felföldi, Bohus, Turán, Barta, Fazekas, Berecz, Füzér, Barna, Magyar összeállításban szereplő Csapkay-legények 6-3-ra maradtak alul. Góljainkat Berecz, Füzér és Barna szerezték.

A következő évben lejátszott második összecsapásunkon szintén három gólt szereztük, de mivel a védelmünk szilárdabb lábakon állt , így megszereztük első győzelmünket. Turbéki kettő és Füzér egy találatával vertük a fővárosiakat. Az első győztes csapat így állt fel: Gáspár - Soós, Felföldi , Turán, Barta, Honti, Penderi, Kertész, Füzér, Fazekas, Turbéki.

Az 1942/1943-as bajnokságban is sikerült elkapnunk a zöld-fehéreket. Kertész és Fazekas góljával nyert a DiMÁVAG. Az újságíró akkor sem fukarkodott a dicséretekkel: "CSODA A VASGYÁRBAN! 12000 ember volt kíváncsi arra, hogy a bajnokjelölt milyen magas iskolajátékkal fogja elintézni a lefelé konyuló formát mutató vasgyári csapatot. Tizenkét-ezer ember akarta látni a tanárok könnyű galoppját és kétségbeesett védelmét. A nézők azonban nagyobbára kellemesen csalódtak. Amit vasárnapi cikkünkben suttogva reméltünk, az beteljesedett: csodák napja volt a vasárnap a Vasgyárban, a DiMÁVAG magára talált és nagy akarással küzdő együttese kemény, de végig sportszerű küzdelemben verte a Ferencvárost."

Az '50-es és a '60-as években heves csatákat vívtak a csapatok, váltakozó sikerrel, de mindig eldőlt a mérkőzés, mindössze 1969-ben játszottak döntetlent. Ezt a találkozót is hozzáadva a '70-es évek elejéhez ötből négyszer ikszeltek a csapatok. 

Nem véletlenül a diósgyőri futball aranykora ennek az évtizednek a második fele, az FTC-nek sem termett sok babér Diósgyőrben. A hét mérkőzésből álló sorozatból öt győzelem és két döntetlen a mérleg!

Az 1978. február 25-én lejátszott találkozót ma is emlegetik, akik a helyszínen látták. Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi, Oláh, Fükő, Tatár, Borostyán, Fekete L., Görgei csapatában Fükő Sándor, majd Oláh Ferenc szerzett gólt, de milyet! A fiatalabbak csak azért szomorkodhatnak, hogy nem maradt televíziós felvétel az ollózós találatról.

A következő, bronzéremmel végződő idényben Grolmusz Gyula góljával győzött a DVTK. Szabó Géza ezúttal a Szabó L. - Szántó, Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh, Tatár, Kerekes (Váradi), Szalai, Grolmusz (Tokár), Magyar  csapatban találta meg a nyerő 11-et.

Ezen időszak legnagyobb különbségű győzelmét az 1979/1980-as idény zárófordulójában aratta a DVTK. Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon (Kádár), Kerekes, Kutasi, Oláh, Fükő, Görgei, Szalai (Fekete L.), Tatár, Borostyán összetételű csapata Fükő Sándor, Tatár György és Borostyán Mihály góljával 3-0-ra győzött.

Amikor 1981. december 2-án legyőztük a Ferencváros ellen, senki nem gondolta, hogy 32 évig ez lesz az utolsó. dr. Puskás Lajos együttese a Veréb - Oláh, Giron, Görgei, Szemere, Osváth, Fükő, Tatár, Borostyán, László II (Teodoru II), Fekete (Lippai) összeállításban esélyt sem hagyott a zöld-fehéreknek. Giron Zsolt és Görgei János góljaival 2-0-ra vertük a későbbi ezüstérmest.

Ezt követően a diósgyőri futball hányattatásának köszönhetően sokszor nem találkozott a két csapat, majd az FTC is eltöltött néhány évet a másodosztályban.

A 2011/2012-es bajnokságban is emlékezetes teltházas mérkőzést játszott a két csapat, ahol majdnem sikerült a bravúr, de hiába vezettünk kétszer is a mérkőzésen, l'Imam Seydi, majd José Luque góljával, a zöld-fehérek mégis elvitték a 3 pontot Miskolcról.  Benczés Miklós így küldte pályára csapatát: Radoš - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Abdouraman - Arze (Halgas, 86.), Lippai (Takács P., 73), Luque (Bacsa, 66.) - Tisza, Seydi.

A következő bajnokságban, 2013. áprilisában a Kovac Zoltán által vezetett DVTK a Ribánszki - Vági, Vadász (Hanek, 62.), Kádár, Gohér - Gosztonyi (Seydi, 5.), Fernando, Elek, Luque (Takács P., 57) - Rudolf, Tiszaösszeállításban játszott 2-2-es döntetlent a lábtörést szenvedő Gosztonyi András helyére a mérkőzés elején beálló l'Imam Seydi duplájával.

A 2014/2015-ös idény őszi szezonjában találkozott a két csapat Diósgyőrben, és végre sikerült megtörni a hosszú ideje tartó negatív szériát. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bognár I. (Egerszegi, 85), Elek Á., Barczi (Gosztonyi, 59) - Grumić (Bacsa, 75) - Griffiths, Takács T. felállásban küldte pályára tanítványait. Miroslav Grumić és Takács Tamás találatainak köszönhetően sikerült hazai környezetben legyőznünk  a Ferencvárost.

A 2017/2018 évi bajnokságban kétszer játszott idegenben, és egyszer Debrecenben, "hazai" pályán a két csapat. Az Antal - Eperjesi, Lipták, Brković, Shestakov - Vela, Hasani (Tóth B., 80.), Kocsis, Óvári - Ugrai (Karan, 87.) Bacsa (Ioannidis, 72.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás összetételű DVTK egy korai góllal hátrányba került, azonban ezt követően már az első félidőben sikerült a vendégeket kapujukhoz szögezni, és Dibusz több bravúrt is bemutatott elsősorban távoli lövéseket követően. A második játékrészben pedig megérkeztek a gólok is, előbb Dušan Brković csúsztatott a hálóba, majd Florent Hasani is megszerezte első diósgyőri gólját.

Legutóbb az OTP Bank Liga 2019/2020 évi kiírásában találkozott a két csapat. Gyorsan hátrányba került a DVTK az FTC ellen zárt kapuk mögött játszott találkozón, azonban az első félidő első harmadának végén sikerült egyenlíteni Rui Pedro büntetőből szerzett góljával. A vendégeket ez nem zavarta meg, perceken belül visszavették a vezetést. A DVTK egyre többet támadott, de gólt nem tudott szerezni. A fordulás után a vendégek kontrákra játszottak, Antal Botond többször is bravúrral védett, egyszer viszont ő is tehetetlennek bizonyult. A Gheorghe Grozav még kialakított, és kihagyott egy ziccert, ezzel gyakorlatilag véget ért a mérkőzés érdemi része, a hátra lévő percek lecsorogtak.

Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 1-3 (1-2)

DVTK: Antal Botond - Serhii Shestakov (Vági András, 73.), Polgár Kristóf, Dejan Karan, Hegedűs János (Orosz Donát, 90+2.), Hysen Memolla - Márkvárt Dávid, Augusto Max, Rui Pedro (Szűcs Kornél, 73.) - Florent Hasani, Gheorghe Grozav (Makrai Gábor, 80.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
FTC: Dibusz Dénes - Lovrencsics Gergő, Abraham Frimpong, Adnan Kovačević, Marcel Heister (Botka Endre, 70.) - Róbert Mak, Aissa Laïdouni (Vécsei Bálint, 70.), Ihor Kharatin (Somalia), Oleksandr Zubkov (Myrto Uzuni, 64.) - Roko Baturina (Michal Škvarka, 82.), Franck Boli. Vezetőedző: Sergiy Rebrov.

Gólszerző: Roko Baturina (0-1) a 6., Rui Pedro (1-1, 11-esből) a 15., Oleksandr Zubkov (1-2) a 19., Myrto Uzuni (1-3) a 66. percben.

Az eddig lejátszott Diósgyőr - Ferencváros mérkőzések az NB I-ben

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - FFC 3-6 G.: Berecz, Füzér, Barna
  2. 1941/1942
    DiMÁVAG - FFC 3-2 G.: Füzér, Turbéki (2)
  3. 1942/1943
    DiMÁVAG - FFC 2-1 G.: Kertész, Fazekas
  4. 1943/1944
    DiMÁVAG - FFC 1-2 G.: Csepregi
  5. 1951
    DiVasas - Kinizsi 3-2 G.: Csorba (2), Vezér
  6. 1952
    DiVasas - Kinizsi 3-0 G.: Nagy, Dobó, Csorba
  7. 1954
    DiVasas - Kinizsi 0-2
  8. 1955
    DiVasas - Kinizsi 1-4 G.: Tiba
  9. 1957/1958
    DVTK - FTC 1-2 G.: Pál II.
  10. 1958/1959
    DVTK - FTC 3-2 G.: Iván, Kiss, Papp
  11. 1959/1960
    DVTK - FTC 2-1 G.: Iván, Pál
  12. 1960/1961
    DVTK - FTC 2-0 G.: Rácz, Pál
  13. 1964
    DVTK - FTC 0-2
  14. 1966
    DVTK - FTC 1-0 G.: Szurgent
  15. 1967
    DVTK - FTC 1-2 G.: Sikora
  16. 1968
    DVTK - FTC 1-2 G.: Szurgent
  17. 1969
    DVTK - FTC 0-0
  18. 1970/1971
    DVTK - FTC 1-1 G.: Sikora
  19. 1971/1972
    DVTK - FTC 2-2 G.: Tábori, Gass
  20. 1972/1973
    DVTK - FTC 1-4 G.: Horváth
  21. 1974/1975
    DVTK - FTC 1-1 G.: Káplár
  22. 1975/1976
    DVTK- FTC 0-0
  23. 1976/1977
    DVTK - FTC 3-2 G.: Oláh (2) , Fekete
  24. 1977/1978
    DVTK - FTC 2-0 G.: Oláh, Fükő
  25. 1978/1979
    DVTK - FTC 1-0 G.: Grolmusz
  26. 1979/1980
    DVTK - FTC 3-0 G.: Fükő, Tatár, Borostyán
  27. 1980/1981
    DVTK - FTC 0-0
  28. 1981/1982
    DVTK - FTC 2-0 G.: Giron, Görgei
  29. 1982/1983
    DVTK - FTC 2-2 G.: Tatár, Feledi
  30. 1983/1984
    DVTK - FTC 1-3 G.: Borostyán
  31. 1991/1992
    DFC - FTC 0-2
  32. 1992/1993
    DFC - FTC 0-4
  33. 1997/1998
    DFC - FTC 0-2
  34. 1998/1999
    DFC - FTC 1-3 G.: Egressy
  35. 1999/2000
    DFC - FTC 0-0
  36. 2004/2005
    DVTK - FTC 2-3 G. Siminic, Mogyoródi
  37. 2005/2006
    DVTK - FTC 0-1
  38. 2009/2010
    DVTK - FTC 0-1
  39. 2011/2012
    DVTK - FTC 2-3 G.: l'Imam Seydi, José Luque
  40. 2012/2013
    DVTK - FTC 2-2 G.: l'Imam Seydi (2)
  41. 2013/2014
    DVTK - FTC 1-4 G.: Futács Márkó
  42. 2014/2015
    DVTK - FTC 2-1 G.: Miroslav Grumić, Takács Tamás
  43. 2015/2016 (2. kör)
    DVTK - FTC 0-2
  44. 2016/2017 (2. kör)
    DVTK - FTC 2-3 G.: Novothny Soma, Nono
  45. 2017/2018 (2. kör, Debrecen)
    DVTK - FTC 2-1 G.: Dušan Brković, Florent Hasani
  46. 2018/2019 (2. kör)
    DVTK - FTC 1-4 G.: Branko Mihajlović
  47. 2019/2020 (2. kör)
    DVTK - FTC 0-1
  48. 2020/2021 (2. kör)
    2020.12.05. DVTK - FTC 1-3 G.: Rui Pedro

Hazai mérlegünk: 48 mérkőzés, 15 győzelem, 9 döntetlen, 24 vereség, 62 rúgott és 85 kapott gól

Ferencvárosi Torna Club

Alapítva: 1899
Először az élvonalban: 1914
Legjobb helyezés: 34-szeres bajnok 
(1903, 1905, 1906/1907, 1908/1909, 1909/1910, 1910/1911, 1911/1912, 1912/1913, 1925/1926, 1926/1927, 1927/1928, 1931/1932, 1933/1934, 1937/1938, 1939/1940, 1940/1941, 1948/1949, 1962/1963, 1964, 1967, 1968, 1975/1976, 1980/1981, 1991/1992, 1994/1995, 1995/1996, 2000/2001, 2003/2004, 2015/2016, 2018/2019, 2019/2020, 2020/2021, 2021/2022, 2022/2023)
Élvonalben töltött idények: 119 év
Folyamatosan az élvonalban: 2009 óta

A Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe: zöld-fehér.

Megalakulása óta a legsikeresebb magyar egyesületté nőtte ki magát. 31 alkalommal nyertek bajnokságot, huszonháromszor emelhették fel a Magyar (Népköztársasági) Kupát, hatszor a Szuperkupát és kétszer a Ligakupát. 1928-ban és 1937-ben megnyerték a Közép-európai Kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupája (az Európa Liga elődje) győztese lett az FTC. A Ferencvárosban játszott az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián.

Az OTP Bank Liga 2022/2023 évi kiírásában az FTC megnyerte 33. bajnoki címét, a zöld-fehérek legeredményesebb játékosa a 12 gólos, azóta távozó Ryan Mmaee volt. A Bajnokok Ligájában viszont egyből kiestek a feröeri KÍ Klasvík ellen, majd a selejtezőket sikerrel véve az Európa Konferencia Liga csoportkörébe jutottak.

OTP Bank Liga 2023/2024

Összesített tabella (Teljes összesített tabella)
1. Ferencvárosi TC 8 6 1 1 28-11 17 19
4. Diósgyőri VTK 9 5 1 3 17-11 6 16

Hazai tabella (Teljes hazai tabella)
6. Diósgyőri VTK 5 3 1 1 9-4 5 10
4. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 11-5 6 10

Idegenbeli tabella (Teljes idegenbeli tabella)
2. Ferencvárosi TC 3 3 0 0 17-6 11 9
3. Diósgyőri VTK 4 2 0 2 8-7 1 6

Formatabella

Utolsó 5 mérkőzés (Teljes 5 mérkőzéses formatabella)
1. Ferencvárosi TC 5 4 1 0 16-5 11 13
5. Diósgyőri VTK 5 3 0 2 9-6 3 9

Eredmények 

  1. forduló: FTC - KTE 1-0
  2. forduló: Fehérvár - FTC 3-5
  3. forduló: FTC - PAFC 1-2
  4. forduló: Mezőkövesd - FTC (2023.12.06.)
  5. forduló: FTC - Paks 6-1
  6. forduló: ZTE - FTC 2-6
  7. forduló: FTC - Kisvárda 1-0
  8. forduló: MTK - FTC 1-6
  9. forduló: FTC - DVSC 2-2
  10. forduló: DVTK - FTC (2023.10.22.)
  11. forduló: FTC - Újpest (2023.10.29.)

Legutóbb a Dibusz Dénes - Cebrail Makreckis (Botka Endre, 46.), Samy Mmaee (Ibrahim Cissé, 46.), Cristian Ramirez, Henry Wingo - Sigér Dávid, Mohammed Abu Fani - Kristoffer Zachariassen (Owusu Kwabena, 82.), Mohamed Ali Ben Romdhan (Aleksandar Pešić, 70.), Marquinhos (Lisztes Krisztián, 70.) - Varga Barnabás összetételben léptek pályára.

Házi góllövőlista

8 gólos
Varga Barnabás

4 gólos
Adama Traoré

3 gólos
Lisztes Krisztián
Marquinhos

2 gólos
Samy Mmaee
Kristoffer Zachariassen

1 gólos
Mohammad Ali Abu Fani
Tokmac Nguen
Aleksandar Pešić
Cristian Ramirez
Sigér Dávid
Henry Wingo

Sárga lapok

2 sárga lap
Mohamed Ben Romdan
Ibrahim Cissé

Piros lapok

1 piros lap
Lisztes Krisztián (nem játszhat a DVTK ellen)

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Ismaïl Aaneba (francia-marokkói, FC Sochaux)
Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa)
Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance)
Ibrahim Cissé (francia-szenegáli, SM Caen)
Halmai Ádám (Soroksár SC)
Katona Bálint (KTE - kölcsönből vissza)
Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC)
Cebrail Makreckis (lett-német, Pirin Blagoevgrad)
Aleksandar Pesić (szerb, Crvena zvezda)
Cristian Ramírez (ecuadori-orosz, FK Krasnodar)
Szánthó Regő (DAC 1904 - kölcsönből vissza)
Varga Ádám (KTE - kölcsönből vissza)
Varga Barnabás (Paks)

Távozott
Carlos Daniel Auzqui (argentin, CA San Lorenzo de Almagro)
Bogdán Ádám (???)
Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor - kölcsönből vissza)
Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse - kölcsönből vissza)
Mats Knoester (holland, Aarhus GF - kölcsönbe)
Adnan Kovačević (bosnyák, Raków Czestochowa)
Xavier Mercier (francia, RWD Molenbeek)
Orosz Marcell Pál (BMTE - kölcsönbe)
Ryan Mmaee (marokkói-belga, Stoke City)
Redzic Damir (DAC 1904 - kölcsönbe)
Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK - kölcsönből vissza)
Vécsei Bálint (Vissel Kobe)

Az FTC kerete

Kapusok
90 Dibusz Dénes (HUN) 1990.11.16.
29 Szécsi Gergő (HUN) 1989.02.07.
1 Varga Ádám (HUN) 1999.02.12.

Mezőnyjátékosok
44 Aaneba, Ismaïl (FRA, MOR) 1999.05.29.
22 Abena, Myenty (SUR, NED) 1994.12.12.
15 Abu Fani, Mohammed (ISR) 1998.04.27.
30 Baráth Péter (HUN) 2002.02.21.
7 Ben Romdhane, Mohamed Ali (TUN) 1999.09.06.
5 Bešič, Muhamed (BIH, GER) 1992.09.10.
21 Botka Endre (HUN) 1994.08.25.
27 Cissé, Ibrahim (FRA, SEN) 1996.05.02.
17 Ćivić, Eldar (BIH) 1996.05.28.
13 Esiti, Anderson (NGR) 1994.05.24.
14 Gojak, Amer (BIH) 1997.02.13.
68 Halmai Ádám (HUN) 2001.07.17.
55 Katona Bálint (HUN) 2002.09.07.
24 Kehinde, Tosin (NGR, ENG) 1998.06.18.
11 Kwabena, Owusu (GHA) 1997.06.18.
76 Lisztes Krisztián (HUN) 2005.05.06.
25 Makreckis, Cebrail (LAT, GER) 2000.05.10.
50 Marquinhos (BRA) 1999.10.23.
3 Mmaee, Samy (MAR, BEL) 1996.09.08.
10 Nguen, Tokmac (NOR) 1993.10.30.
23 Pászka Lóránd (HUN) 1996.03.22.
72 Pešić, Aleksandar (SRB) 1992.05.21.
99 Ramirez, Cristian (ECU, RUS) 1994.08.12.
18 Sigér Dávid (HUN) 1990.11.30.
20 Traoré, Adama (MAL) 1995.06.05.
19 Varga Barnabás (HUN) 1994.10.25.
31 Wingo, Henry (USA) 1995.10.14.
16 Zachariassen, Kristoffer (NOR) 1994.01.27.

A vezetőedző

Máté Csaba helyét Dejan Stanković vette át idén szeptemberben. Labdarúgóként nyert BEK-et (Internazionale) és KEK-et (Lazio), hatszoros olasz bajnok, és összesen 103 alkalommal szerepelt a jugoszláv/szerb válogatottban. Edzőként először a Czrvena zvezda csapatát irányította (3 bajnoki címet nyert), az előző idényben pedig a Sampdoria kispadján ült (kiesett).