Vladimir Radenković: A profi labdarúgásban az eredmény a legfontosabb

- Üdvözlünk ismét Diósgyőrben! Őszintén, vártad ezt a hívást?
- Amikor először Diósgyőrben dolgoztam, Dudás Hunor vezette a klubot, aki manapság sportolók menedzselésével is foglalkozik, és engem is képvisel. Korábban többször felvetette, hogy lenne-e kedvem visszatérni, de különböző okok miatt nem jött össze. Amikor Dejan Stanković-csal távoztunk a Crvena zvezdától, akkor adódott néhány szerbiai lehetőség vezetőedzőként, de egyikkel sem éltem. És ebben a pillanatban érkezett a telefonhívás.
Először Diósgyőrben dolgoztam külföldön, ezért ez a klub a távozásom után is különös helyet foglalt el a szívemben. Minél több helyen jártam, annál inkább felerősödött bennem az az érzés, hogy ez egy különleges hely, ahol egy egész város lélegzik együtt a klubbal. Úgy érzem, leginkább a DVTK vezetése felel meg a személyiségemnek.
És hogy konkrét kérdésre is válaszoljak, mindig szerettem volna visszatérni a korábbi sikerek helyszínére, de természetesen nem vártam a hívást.

- Mi történt, miután először hívott fel dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója?
- Az első kapcsolatfelvétel követően minden rendkívül gyorsan történt. A második beszélgetés már egy óráig tartott, másnap pedig személyesen is találkoztam dr. Magyar Mátyással, dr. Bajúsz Endrével és Simon Miklóssal (sorrendben a DVTK tulajdonosa, a DVTK sportigazgatója és a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója, aki Kuznyecov Szergej távozását követően az első csapatot is irányította - a szerk.) 
Ekkor alaposan kifejtették, hogy milyen elvárásokat támasztanak a leendő vezetőedző felé, és én is elmondtam, hogy milyen elképzeléseim vannak. Gyorsan kiderült, hogy egybevág a kettő, hasonlóan látjuk a futballt, és múlt hét szerdán már alá is írtam a szerződésem Diósgyőrben. Másnap megtartottam az első edzést, pénteken pedig felkészülési mérkőzést játszottunk a Putnok ellen (ahol 4-0-ra nyert a DVTK - a szerk.). Ma pedig már bajnoki mérkőzést játszunk. Csak ismételni tudom, rendkívül gyorsan történt minden. 

- És mire gondoltál akkor, amikor az autópályán elhagytad Hatvant, majd Mezőkövesdet, és ráfordultál az M30-asra?
- Őszintén szólva az Újpest elleni kupadöntő büntetőpárbaja jutott eszembe. Mindenki emlékszik arra a meccsre: az idő múlásával egyre jobban az ellenfél fölé nőttünk, talán a második félidő volt a csapat legjobb 45 perce abban az idényben, és Bacsa Patrik a rendes játékidő utolsó percében ki is egyenlített. A hosszabbítás is hasonlóan jól folytatódott, ám Kádár Tamás jogtalan kiállítása miatt nehéz helyzetbe kerültünk. 
Több mint tízezren kísértek el minket Budapestre, akik büszkék voltak ránk, mert kupadöntőt játszottunk, de én úgy vagyok összerakva, hogy nem tudok örülni a második helynek. Edzőként mindig a sikerért dolgozom, az motivál minden nap, hogy még egy meccset kielemezzek, még egy szakkönyvet elolvassak. Ezért maradéktalanul csak a Ligakupa győzelemre vagyok büszke, amivel beírtuk a nevünket a DVTK történelem könyvébe. De időnként még mindig eszembe jut a budapesti kupadöntő, hogy mi miért történt, és igen, erről beszélgettünk Miskolc felé haladva az autóban is Vujóval (Vujadin Radenković - a szerk.). És persze azt is felidéztem, hogy azon a napon szinte minden autó ablakából piros-fehér sál lógott Miskolc és Budapest között az autópályán, láttam fotókat arról, hogy többen Szivics Tomiszlávot ábrázoló maszkot viseltek, aki a döntőben eltiltás miatt hiányzott, ezért én ültem helyette a kispadon. És szinte éreztem a bal kezem felől azt az energiát, ami anno a régi Puskás Ferenc Stadion lelátójáról áramlott felénk. 

- És amikor begördült az autód Diósgyőrbe?
- Követtem a csapat teljesítményét, és persze sokat hallottam az új stadionról, az edzőközpontról, de egészen más a saját szememmel látni, hogy mekkora fejlődés történt az elmúlt években. Dolgoztam Mladen Krstajić szövetségi kapitány segítőjeként a szerb válogatott mellett, de a Crvena zvezda és a Slovan Bratislava edzői stábjának tagjaként is sok jól felszerelt stadionban jártam, ezért van összehasonlítási alapom. A diósgyőri infrastruktúra európai szintű, akik napról napra itt autóznak el előtte, vagy hétről hétre itt szurkolnak, azok talán nem is tudják, milyen értékkel rendelkezik a klub. Azt mondom, legyetek büszkék rá!

- 46 évesen a diósgyőri a második vezetőedzői megbízatásod. 
- Egy fiatal sportszakember előtt két út áll. Vagy korán az önállóság útjára lép, és vezetőedzőként alacsonyabb osztályokból indulva bizonyítja tehetségét, és lépésről lépésre halad felfelé. Jó barátom, Srđan Blagojević ezt az utat járta be, és jelenleg a DVSC vezetőedzője. Én egy másik utat választottam: asszisztens edzőként a saját országukban élcsapatnak számító klubok edzői stábjában vállaltam szerepet, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsek a lehető legmagasabb szinten. Lehettem volna éveken keresztül vezetőedző, de akkor nem tudnám, milyen egy válogatott játékost Cristiano Ronaldo ellen felkészíteni, és nagyobb nyomást sem tudok annál elképzelni, mint amikor minimális elvárás a bajnoki cím, mint a Crvena zvezdánál vagy a pozsonyi Slovannál. A szerb válogatott mellett közelről láttam, milyen a topfoci, az említett klubok másodedzőjeként megismertem a topfutball alatti mezőnyt, és dolgoztam a középmezőnybe vágyó csapatoknál is. 
Most pedig eljött az idő, hogy Diósgyőrben hasznosítsam az elmúlt években összegyűjtött tudást. 

- A megérkezésed után úgy fogalmaztál, hogy mindenekelőtt szeretnéd megismerni a csapatot. Sikerült?
- Számomra az a legfontosabb, hogy fejlődni akaró játékosokat találtam a diósgyőri öltözőben. Rendkívül nyitottak a közös munkára, persze ismerem az edzőváltás lélektanát, ilyenkor minden játékos igyekszik kiadni magából a maximumot. Igyekszem hosszú távon is fenntartani ezt a hozzáállást. Annak a híve vagyok, hogy aki jó dolgot csinál, azt meg kell dicsérni, aki viszont hibázik, annak el kell mondani, hogy mi a baj, és segíteni kell a hiba kiküszöbölésében. Nem szabad rájuk hagyni, ugyanakkor érezniük kell, hogy vezetőedzőként mögöttük állok, és jobbító szándékkal kritizálok. 

- Mit kell fejleszteni elsősorban?
- A profi labdarúgásban az eredmény a legfontosabb, ezért ennek kell alárendelni mindent. Az öltözőben nyíltan beszéltem velük arról, hogy több szenvedélyt szeretnék látni. 
Már egyeztettem dr. Kiss Brigittával, a DVTK sportpszichológusával, aki korábban maga is sportoló volt, így pontosan tudja, milyen nyomás nehezedik a játékosainkra, és segítségével nagyobb önbizalommal játszhatnak, mint most. 

- Korábbi diósgyőri korszakodban a sikeresség mellett azért lehetett rendkívül népszerű Szivics Tomiszláv csapata, mert többször is hatalmas küzdeni tudásról tett bizonyságot. Hogyan lehet újraépíteni ezt a küzdőszellemet?
- Azt szoktam mondani, hogy előbb fel kell tárni egy probléma okát, azonban utána már nem a gondokról, hanem a megoldásról kell beszélni. Biztos vagyok benne, hogy találok a DVTK keretében olyan győztes mentalitású játékosokat, akik a csapat élére állva sikerre tudnak vezetni minket. Rövid távon nem áll más út előttünk.

- Milyen játékfilozófiát, játékrendszert szeretnél meghonosítani Diósgyőrben?
- A sajtóban leírt játékrendszer csak egy pillanatnyi állapot. A modern labdarúgásban sok csapat egészen más formációt vesz fel támadásban és védekezésben, vagy akár ugyanazon a poszton is teljesen más stílusban játszhat két eltérő erényekkel rendelkező labdarúgó. 
Szeretem a magas letámadással járó domináns játékot, a 4-3-3-as felállást, a támadó focit, amikor gólra törően játszik a csapat, és ennek érdekében a lehető legtöbb játékos érkezik a 16-oson belülre. És egy ilyen stílusú csapat számára létkérdés, hogy már csírájában elfojtsa az ellenfél kontratámadásait azzal, hogy nem ad teret nekik. Természetesen a foci arról is szól, hogy ki kell használni az ellenfél hibáit, de ezzel együtt szeretnénk ellenőrzés alatt tartani a mérkőzést, és amikor az ellenfél támad, akkor szervezetten kell védekezni.
Azonban tévúton járnék, ha mindenáron ragaszkodnék a saját elképzelésem csapatra erőltetéséhez. Első lépésként felmértem a játékosokat, milyen típusú labdarúgók állnak rendelkezésre, és hozzájuk igazítottam a játékmodort. 
Igyekszem a támadó harmadban kellő szabadságot adni a játékosoknak, mert megvan bennük az a tudás, amivel képesek meglepni az ellenfelet egy váratlan megoldással. De ehhez el kell hinniük, hogy képesek rá.
És a pályán még ott lesz az ellenfél is, ezt sem szabad elfelejteni. Akinek jó a memóriája, az emlékezhet arra, hogy már tíz éve is próbáltuk letámadni az ellenfelet, de akkor sem ész nélkül, hanem csak akkor és csak ott, amikor arra lehetőségünk nyílt.

- Először Szivics Tomiszláv másodedzőjeként dolgoztál Diósgyőrben, utána a szerb U21-es válogatottnál is együtt dolgoztatok, majd kettévált a pályafutásotok. És érdekes módon éppen az ő stábjából csábítottad el a jelenlegi segítődet, Vujadin Radenkovićot. 
- Számomra nagyon fontos ember, mondhatni mentor Szivics Tomiszláv, és ugyan valóban régóta nem dolgozunk együtt, de telefonon napi kapcsolatban álltunk. Amikor éppen új lehetőségre vártam, akkor mindig követtem a csapatát, és a meccsek után közösen elemeztük ki a látottakat, de már a Diósgyőrbe érkezésem óta is többször váltottunk néhány szót. Kívánom neki, hogy újabb sikereket érjen el eddig sem sikertelen karrierje során!

- El tudod képzelni, hogy még sikeresebb legyen a második diósgyőri korszakod, mint az első?
- Természetesen, hiszen azért jöttem! Rendkívül motivált vagyok, hiszek magamban, hiszek a stábban és hiszek a csapatban. Szeretném átadni a csapatnak ezt a hitet annak érdekében, hogy elérjünk valami szépet, és örömet okozzunk a szurkolóknak. És akkor biztosan ismét hasonló hangulat uralkodik majd a stadionban, mint ami élénken él az emlékezetemben.

- A legnagyobb sikernek a Ligakupa megnyerését tartod, és 2014. május 13-án a Videoton legyőzése után tudtad a magasba emelni a kupát. Ma pedig ismét a Fehérvár az ellenfél. Sorsszerű?
- Az is érdekes helyzet lett volna, ha az FTC ellen irányítom először a DVTK-t, és rögtön Dejan Stanković ellen meccselek, akivel nemrég még együtt dolgoztam a Crvena zvezda sikeréért, és azóta is jó barátok vagyunk. Ám azt a meccset elhalasztották. 
Igen, a Ligakupa döntőjében legyőztük a Videoton, de mondok jobbat, amire talán már senki nem emlékszik közel tíz év távlatából. Szivics Tomiszlávot nem csak a Magyar Kupa döntőjéről tiltották el, hanem néhány bajnokitól is. Így az idény utolsó meccsén is ifj. Bene Ferenccel közösen helyettesítettük a mestert a kispadon, és az 1-1-es döntetlen azt jelentette, hogy az 5. helyen végeztünk a tabellán.

- Végezetül egy személyes kérdés. Mindenki számára fontos a családi háttér, főként annak, akin hatalmas a nyomás, az edzők élete viszont csupa vándorlás. Hogyan tudod ezt a kettőt összeegyeztetni?
- Hozzám hasonlóan a családom is először élt külföldön a közel kétéves első diósgyőri szerepvállalásom idején, és ők is csupa szép emléket gyűjtöttek, ezért szívesen térnek vissza. A gyerekek akkor még kicsik voltak, szerencsére együtt lehetett a család. Amikor elkezdtek iskolába járni, akkor pedig az izraeli időszakot kivéve mindig úgy alakítottuk az életünket, hogy együtt mentünk mindenhová, ám a gyerekek kéthavonta két-két hétre hazautaztak az anyjukkal, Belgrádban iskolába jártak, a köztes időben pedig online órákon vettek részt, és mi is sokat tanultunk velük. Ezt tervezzük most is, azaz ismét együtt érkezik a család Miskolcra.