Azaz szombaton már érdemes a finomságot keresni a Miskolcon és máshol is több ponton üzletekkel rendelkező vállalkozás árusítóhelyein. A cél: megédesíteni a szánkat - amiként a szeretett csapat eredményei megédesítik a kedvünket mostanában. Épp erre a párhuzamra utalt a pénteken tartott "tortaavató" sajtótájékoztatón a meghívott vendégek egyikeként Benczés Miklós; a vezetőedző mellett egyébként diósgyőri részről Vitelki Zoltán, valamint Dobos Attila volt jelen. Utóbbinak is volt köze a témához, mint az ismertetőből kiderült: Balázs Tibor, a Falánk Fanny vezetője elmondta ugyanis, az ünnepi alkalomra "kifejlesztett" készítmény alapja olyan piskótatészta, amit a szakmában Dobos-lapokban hívnak (lásd Dobos-torta). A további összetevők: tejszínes málnakrém és citromos túrókrém adja ki az egyesületi színeket, ezen kívül marcipánborítás egészíti ki a képet. Az egyedi finomságot minden jelenlévő megkóstolta és valóba annak, azaz finomnak találta; mint írtuk, holnaptól bármely DVTK-drukker, illetve édesszájú cukrászatlátogató követheti a példát.

Balázs Tibor és cége egyébként, ahogy el is hangzott, immár hét esztendeje segíti a csapatot. Állandó közreműködője a labdarúgók étkeztetésének, amiről ma már talán felesleges is hangsúlyozni, optimális esetben milyen fontos részlete a sportra való fizikai felkészülésnek. Sőt, a mentális felkészülésnek is: épp a népszerű középpályás emlegette fel, hogy mennyire fontosnak érzi a játékostársakkal közös rendszeres étkezések szerepét a közösségépítésben.

Balázs Tibor végül hozzátette: nagyon szeretné, ha sok más miskolci vállalkozó is őhozzá hasonlóan érezne a foci és a 101 éves egyesület iránt, keresvén a módját, hogyan járulhat hozzá a maga módján a pályán elérendő sikerekhez.

DVTK-szeletek
DVTK-szeletek

Dobos Attila, Benczés Miklós, Balázs Tibor, Vitelki Zoltán
Dobos Attila, Benczés Miklós, Balázs Tibor, Vitelki Zoltán