Összefoglaló 2020. március 1., vasárnap

HK Nitra - DVTK Jegesmedvék 1-6

Nagyszerű győzelemmel rendkívül fontos három pontot hozott el Nyitráról a DVTK Jegesmedvék. Glen Hanlon csapata végig vezetve nyerte meg az egyik legnagyobb rivális elleni mérkőzését és sorozatban negyedik középszakaszbeli találkozóján is sikert aratott.

HK Nitra - DVTK Jegesmedvék 1-6


A nyitrai „hatpontos” meccs első perceiben a hazaiak voltak aktívabbak, a lendületes letámadásaiknak köszönhetően sokszor a nehézséget okozott a korongkihozatal. Rajna két magabiztos védéssel kezdett, majd Glen Hanlon csapata is támadásba lendült. Ennek eredményeként a vezető gólt is sikerült megszerezni, Szirányi nagyszerű lövéssel vette be Simboch kapuját (0-1). Két perc múlva Vojtkót látták szabálytalannak a játékvezetők, majd rögtön ezután Vandane is két perces büntetést kapott, így több, mint másfél perces kettős hátrány következett. Ezt a létszámhátrányt remek védekezéssel és Rajna két védésével sikerült kibekkelni. Nagy lélektani lökést adott a sikeres védekezés, hiszen pár perccel később már kétgólos volt az előny, Ryan Harrison kapáslövésével (0-2). Nem tartott sokáig az öröm, a következő cserében Minarik egy kipattanóból szépített (1-2). A harmad utolsó percéhez érve Kiss Patrik ütközte le ellenfelét a vendég kispadnál, amiért 2+10 perces büntetést kapott a játékvezetőktől.

A második játékrész így áthúzódó emberhátránnyal indult, de komolyabb nyitrai lehetőség nem alakult ki. Egyenlő létszámban már nem tudtak dominálni a hazaiak és Simboch kapusnak is több dolga akadt. A meccs feléhez érve ezúttal miskolci emberelőny következett, ami során Valcharról pattant a kapuba a korong, de a játékvezetők rugó mozdulatot láttak és videózás után érvénytelenítették a találatot. Fél perc múlva viszont Valchar ismét a kapuba talált, ezúttal nagyszerű mozdulattal, közelről emelt a felső sarokba (1-3). A gólt követően rögtön kapust cserélt a hazaiak vezetőedzője, Burgart állt a kapuba. A játékrész második felében hazai oldalról kettő, vendég oldalról egy emberelőny maradt kihasználatlan.

A záró harmad első percei nyitrai rohamokkal indult, de ezeknek a száma percről-percre csökkent és inkább a miskolci ellentámadásokban volt a gólveszély. A 47. percben két nagy helyzet is kialakult Burgart kapujánál, csak centiken múlott az újabb gól. Bő öt perccel a vége előtt Szirányit küldték a büntetőpadra a játékvezetők, a szlovák csapat pedig kapuslehozatallal próbálkozott. A hat a négy elleni játék során Ryan Harrison emelt az üresen maradt kapuba eldöntve ezzel a meccset (1-4). Az utolsó perchez éve Kollár okozott vérző sérülést, amikor az ütője eltalálta Galanisz arcát, így 2+2 perces büntetést kapott. Az emberelőny során előbb Láda Balázs fonákkal emelt a kapuba (1-5), majd Páterka passzából Kiss Patrik is eredményes volt, beállítva ezzel a végeredményt (1-6).

A DVTK Jegesmedvék negyedik középszakaszbeli mérkőzésén negyedik sikerét aratta és jelenleg rájátszást érő pozícióban tartózkodik, három ponttal megelőzve a HK Nitra csapatát.

Tipsport Liga

Középszakasz - alsóház - 4.forduló

2020. március 1. 18:00

HK Nitra - DVTK Jegesmedvék 1-6 (1-2, 0-1, 0-3)

Nyitra, Nitra Arena, 2.347 néző, játékvezetők: Róbert Müllner, Jozef Tvrdon, Simon Synek, Drahoslav Vysny

HK Nitra: Simboch (Burgart) – McNally, Kubka, Bucek, Siska, Csányi – Morrison, Mezei, Fominykh, Yellow Horn, Scheidl – Pupák, Versteeg, Lusnák, Kollár, Tábi – Sloboda, Mrázik, Caládi, Minarik, Hrusik, 

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) - Ross, Kiss D., Rodman, Galanisz, Magosi - Láda, Vandane, Valchar, Vas, Beach - Szirányi, Gőz, Beauvillier, Harrison, Kiss P., - Vojtkó, Miskolczi, Páterka, Vezetőedző: Glen Hanlon

0-1 09:22 Szirányi (Magosi, Vandane)
0-1 16:10 Harrison (Beauvillier, Kiss P.)
1-2 16:46 Minarik (Hrusik)
1-3 29:38 Valchar (Vas, Vandane)
1-4 55:47 Harrison
1-5 59:37 Láda (Kiss P, Vandane)
1-6 59:57 Kiss P. (Páterka, Vojtkó)

Statisztika

Lövés 39-30
Védés 24 (80.00 %) : 38 (97.44 %)
Büntetés percek 8-22

Értékelés

Glen Hanlon: Nagyon fontos három pontot szereztünk, de még nem értük el a célunkat. Ha közel negyven lövés érkezik a kapudra és a kapusod a meccs legjobbja, akkor edzői szemmel biztos, hogy nem lehetsz teljesen elégedett. Ennek ellenére nagyon örülünk a győzelemnek, az emberhátrányos védekezésünk kitűnően működött. Minden korongért megharcoltunk és ennek meg lett az eredménye. Ezen az úton kell tovább haladnunk. 

fotó: M.Slávik