Beharangozó 2021. július 2., péntek

"Lépésről-lépésre csiszoljuk a játékunkat"

Szombaton játssza első nyári felkészülési mérkőzését a DVTK. A Kisvárda elleni találkozó előtt a csapat vezetőedzőjével, Kondás Elemérrel beszélgettünk.

"Lépésről-lépésre csiszoljuk a játékunkat"


Felkészülési mérkőzés

2021. július 3., szombat
11:00 Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good (Közvetítés: https://www.youtube.com/DVTKtv)

A felkészülés első két hetével szemben ezen a héten már nem csak az erőnlét fejlesztésén volt a hangsúly, hanem a labdás elemek gyakorlása is egyre inkább előtérbe került.

- Nem most vettük elő a játékszert, a futómunka mellett is az első perctől ott volt. Én szeretem, ha az erőnlét fejlesztése mellett is előkerül a labda, mert a meccseken is azzal játszunk (nevet - a szerk.), de való igaz, hogy most már a speciálisabb résznél tartunk - kezdte Kondás Elemér.

Nyilván nem várható el, hogy négy héttel a szezonrajt előtt csúcsformában legyen a csapat, hiszen ilyenkor kicsit nehezebbek még a lábak. Kíváncsiak voltunk arra, mi az elsődleges célja az első edzőmeccsnek.

- Az első és a legfontosabb, hogy a játékosok mérkőzésterhelést kapjanak, a második pedig, hogy egy-két taktikai elemet is viszontlássunk abból, amit ezen a héten röviden már gyakoroltunk - folytatta a DVTK vezetőedzője. - Az edzőmeccsek arról is szólnak, hogy lépésről-lépésre csiszoljuk a játékunkat, a meccs után pedig látni fogjuk, hogy mi az, amin javítani kell. Ezúttal mindenkinek szeretnék 45 perc játéklehetőséget adni. Az eredmény engem a felkészülési mérkőzéseken nem szokott érdekelni, de természetesen, ha pályára lépünk, akkor nyerni akarunk, ezzel minden labdarúgó így van. A Kisvárda jó csapat, bízom benne, hogy egy jó meccset fogunk ellenük játszani, ami jól szolgálja majd a felkészülésünket.

Hétfőn Bánhegyi Bogdán, Jurek Gábor, Kispál Tamás és Zsemlye Balázs is csatlakozott a kerethez. Őket is láthatjuk majd a pályán?

- Igen, terveink szerint a keret többi tagjához hasonlóan ők is megkapják majd a kellő játékpercet. Mint ismert, egy 2002 után született labdarúgónak kötelezően minden mérkőzésen végig a pályán kell lennie a másodosztályban (a fentieken túl a keret tagjai közül még Orosz Donát felel meg ennek a kritériumnak jelenleg - a szerk.), ezért a következő hetekben arra a kérdésre is választ kell kapnunk, hogy melyik fiatalembernek lesz a legnagyobb esélye arra, hogy az első fordulóban a kezdőcsapat tagja legyen - zárta a szakember.

Online stream közvetítés

A felkészülési mérkőzésről élőképes közvetítést adunk a DVTK Youtube-csatornáján, valamint élő, szöveges közvetítés olvasható a DVTK hivatalos honlapján és a Twitter-csatornáján.

A DVTK kerete jelenleg

Kapusok

Bánhegyi Bogdán
Danilović, Branislav
Póser Dániel

Védők

Bárdos Bence
Bokros Szilárd
Eperjesi Gábor
Hegedűs János
Karan, Dejan
Orosz Donát
Polgár Kristóf
Szatmári Csaba
Szűcs Kornél

Középpályások

Kispál Tamás
Németh Márió
Oláh Bálint
Szeles Tamás
Zsemlye Balázs

Támadók

Hornyák Marcell
Jurek Gábor
Könyves Norbert
Makrai Gábor
Molnár Gábor
Suljić, Asmir
Zsolnai Richárd

A felkészülés programja

2021. június 7., hétfő
A felkészülés kezdete

2021. június 28., hétfő
A felkészülés második szakaszának kezdete

2021. július 3., szombat (DVTK Edzőközpont)
11:00 Diósgyőri VTK  - Kisvárda Master Good

2021. július 7., szerda (Telki)
17:00 Békéscsaba 1912 Előre - Diósgyőri VTK

2021. július 10., szombat
Újpest FC - Diósgyőri VTK

2021. július 14., szerda (DVTK Stadion)
Diósgyőri VTK - FC Košice

2021. július 17., szombat
Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK

2021. július 24., szombat
Debreceni VSC - Diósgyőri VTK

Merkantil Bank Liga 1. forduló

2021. augusztus 1., vasárnap
Aqvital FC Csákvár - Diósgyőri VTK

A bajnokság menetrendje ide kattintva olvasható.